0 °C Budapest

Már tavasszal oda lehet a diód, szilvád, almád: így úszhatod meg a veszteségeket

2019. február 21. 19:32

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a tavaszi hónapokban idén is a kiszámíthatatlan időjárás lesz jellemző, a jégesők, viharok sok gondot okozhatnak majd a mezőgazdaságból élőknek. A hazai biztosítók csak 2017-ben több mint hétezer bejelentést regisztráltak, a különböző növénykárokra kifizetett összeg pedig megközelítette a 10 milliárd forintot. Érdemes már most biztosítással készülni a mezőgazdasági károkra - hívják fel a figyelmet biztosítási szakértők.

Egy korábbi törvényi szabályozásnak köszönhetően maximum 65 százalékos támogatásban részesül az a mezőgazdasági termelő, aki él a május 31-ig megköthető díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás lehetőségével. Ráadásul idén több csomag is bővült, valamint 2018-tól a támogatási keretösszeg 5 milliárd forintra nőtt. Az OVB Vermögensberatung Kft. véleménye szerint tovább bővülhet hazánkban a biztosítással védett termőterületek aránya, hiszen a rendszernek köszönhetően azok is megvédhetik terményeiket, akik korábban ezt nem engedhették meg maguknak. Ez azért is fontos, mert egy-egy természeti kár akár 30-50 százalékos terméshozam veszteséget is okozhat. Magyarországon évente több mint 100 milliárd forintos kár éri a mezőgazdaságot, érdemes tehát már jó előre biztosítást kötni a termésre - írja közleményében az OVB.

A korábbiakhoz képest idén több csomag is bővült különböző növénykultúrákkal. Az "A" típusú mezőgazdasági biztosítás többek között árpára, búzára, rozsra, napraforgóra, kukoricára, káposztarepcére, dióra, szilvára, almára, körtére, szőlőre köthető jégeső, tűz, vihar, aszály, felhőszakadás, árvíz, téli, tavaszi és őszi fagyok okozta károkra. A második, "B" csomag esetében az eddigi öt helyett szintén a fenti kilenc kockázat bármelyikére köthető biztosítás például dinnyére, málnára, babra, borsóra, céklára, birsre, barackra, szamócára vagy cseresznyére. A harmadik, "C" típusú biztosítás ugyancsak jégeső, aszály, árvíz, téli, tavaszi és őszi fagyok, felhőszakadás, vihar és tűzkár ellen köthető egyebek mellett földimogyoróra, mákra, retekre, lucernára és egyéb növénykultúrákra.

A szakemberek azt tanácsolják, hogy ha bekövetkezne a baj, akkor a kárt az arról való tudomásszerzést követően két napon belül írásban jelentsük is be a biztosítónak. Habár a díjtámogatott biztosítás nem terjed ki rájuk, a mezőgazdasági területeken kívül az ott tartott jószágokról is érdemes biztosítással gondoskodni, illetve biztosíthatóak még a tevékenységhez kapcsolódó épületek, berendezések, raktáron lévő termények, valamint a mezőgazdasági gépek is.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?