2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Drasztikusan lecsökkent a kocsilopások- és feltörések száma Magyarországon az elmúlt években, és a rendőrségi adatokból az is kiderült, hogy hol történt a legtöbb ilyen bűneset. A vidéki toplistán elég meglepő városok vannak, és Budapesten sem gondolnánk, hogy melyik kerületben utaztak a leginkább az autókra a bűnözők.
Drasztikusan csökkentek a gépkocsifeltörések, illetve kevesebb kocsit is loptak el Magyarországon az elmúlt években - derült ki a PRE-STAT adatsoriból. 2010-ben még országosan 16890 ilyet regisztráltak a hatóságok, azóta viszont évről évre szinte csak csökkent ez a szám. Tavaly odáig jutottunk, hogy csak valamivel több, mint 2700 kocsit törtek fel, vagy loptak el az egész országban, miközben 2010 és 2018 között rengeteg autó állt forgalomba - szám szerint majdnem félmillióval volt több kocsi tavaly, mint 2010-ben.
Az ilyen bűnesetek számának csökkenésében vélhetően a technika fejlődése, a modernebb riasztók, és a GPS-es nyomkövetők elterjedése is vastagon közrejátszik.
A legtöbb autót Budapesten lopták el vagy törték fel, 1412-t. Ezen belül a XI.kerület a legkockázatosabb 182 darabbal. Utána Zugló jön (148 db.), majd pedig a X. kerület 124-gyel. Autós szempontból a VI. kerület a legbiztonságosabb, ahol csak 11 eset volt. Ezt követi Csepel 22 bűncselekménnyel, a VII. kerületben pedig 22 ilyet regsutráltak a rendőrök 2018-ban.
Megyei szinten Pest a második a főváros után 285 esettel, majd Bács-Kiskun 169-cel és Heves megyében is 112 kocsit loptak el, vagy törtek fel. A lista másik végén Békés áll 13 bűntettel, majd pedig Vasban (18 db.) és Zalában (20 db.) is elég kevés ilyen eset volt.
Vidéken Kecskemét a legveszélyesebb város: itt 102 autót loptak el, törtek fel tavaly, a másodig leggázosabb Pécs 64 esettel, a dobogó harmadik fokán pedig 63-63 bűntettel Miskolc és Győr áll.
Ezekre utaznak a tolvajök
Bár a kocsilopások száma csökkent az elmúlt időben, azért nem árt tudni, hogy a tolvajok milyen márkákra utaznak, ha mégis lopásra adják a fejüket. Korábban a Vezess.hu rendőrségtől kikért adataiból kiderült, hogy Volkswagenből, Fordból és Opelből lopják a legtöbbet, a népautók közül kevésbé veszélyeztetettek a Suzukik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Meglepő lehet, hogy népszerűek a bűnözők között az egykori KGST-s járművek, amelyekre szó szerint vadásznak a tolvajok: Ladákat, Trabantokat, valamint Simsonokat és Csepeleket is eltulajdonítanak. Talán nem is gondolnánk, de tény: az összes, hazánkban futó járműmárkát nézve mind a négy gyártó autói és motorjai a lopott márkák toplistájának első harmadában szerepelnek.
A legolcsóbb autóhitelek megtalálásához keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát! <<< KATT
A különféle márkák veszélyeztetettségi sorrendje is elkészült, amely megmutatja, hogy egy-egy személyautóból az utakon futó mennyiséghez képest mennyi tűnik el. Meglepő, de ma Magyarországon a legveszélyeztetettebbek képzeletbeli dobogóján a Trabant, a BMW és a Lada áll. Az elemzésből az is kiderül, hogy mely autómárkákat nem lopják, illetve, hogy a motorkerékpárok tekintetében a legnagyobb számban a Yamahákat, a Simsonokat és a Hondákat viszik a bűnözők.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







