Több hazai biztosító is arról számolt be, hogy idén jóval több kátyúkár-bejelentés futott be az autósoktól. Van, ahol tízszeres emelkedést látnak.
Bekerült az Egészségügyi Világszervezet listájára a videojáték-függőség, amely mostantól hivatalosan is mentális rendellenességnek minősül a WHO szerint.
2017 végén jelentette be az Egészségügyi Világszervezet, hogy frissíti a betegségek nemzetközi osztályozásának (ICD) listáját, amelynek mentális zavarokkal foglalkozó részére a videojáték-függőség is bekerül - szúrta ki a hvg.hu. A vonatkozó jegyzék 11. módosítása a napokban hivatalosan is megtörtént, ennek értelmében a videojátékokkal kapcsolatos zavarokra immár létező betegségként tekintenek a WHO-nál. Az új besorolás 2022. január 1-től lép hatályba.
Az ICD-11 nem csak közli, definiálja is, mi számít videojáték-függőségnek:
- az első, hogy valaki elveszti a kontrollját a játék és annak ideje fölött;
- a programok minden más tevékenységgel (még a napi rutinnak számító teendőkkel) szemben is fontosabb szerephez jutnak az egyénnél;
- végezetül pedig az élet minden területén (beleértve a munkát és az iskolát) bekövetkezett, súlyosan negatív hatások ellenére a személy továbbra sem érzi, hogy gond van és rengeteget játszik.
A WHO ugyanakkor megjegyzi, hogy nem tekinthető mindenki videojáték-függőnek csak azért, mert sokat ül a számítógép és/vagy a konzol előtt, a fent sorolt tüneteknek ugyanis legalább 12 hónapon keresztül kell fennállniuk, hogy videojátékozás okozta viselkedészavarról beszéljünk.
A szervezetet már két éve, a játékfüggőség defeníciójának megalkotásakor számos társaság támadta, amiért szerintük a WHO nem rendelkezik olyan kutatási eredményekkel, amelyek egyértelműen kimondanák, hogy önállóan létező betegségről, nem pedig egy súlyosabb pszichés zavar okozta rendellenségről van szó. A WHO viszont azt közölte: a tervezetet szakemberek véleményét kikérve készítették el.
Rengetegen nyűvik a játékokat
Hazánkban is rengetegen játszanak, ezáltal pedig ki vannak téve a függőség veszélyének. Az eNET, az Esport1 és az Esportmilla által végzett kutatás szerint ugyanis hazánkban már mintegy 3,7 millió fő játszik videójátékokkal - mobiltelefonon, asztali számítógépen vagy éppen konzolon.
A hagyományos társasjátékok népszerűségét is túlszárnyalhatja az online játék, ami - a fizikai játékokhoz hasonlóan - kortól független. A 18 és 65 év közötti, legalább heti rendszerességgel internetező lakosság 92 százaléka szokott valamilyen rendszerességgel játszani hagyományos- vagy videojátékot, vagyis elenyésző azok száma, akik semmilyen játékkal nem játszanak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ehhez elegendő egy mobiltelefon és megfelelő internetkapcsolat, amivel - a KSH adatai alapján - már tavaly is az ország lakosságának 76,1 százaléka rendelkezett.
- mondta el Horváth Magyary Nóra, a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságot is támogató K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
Már Magyarországon közel félmilliós közösséget alkotnak a versenyeken résztvevő e-sportolók, akik rengeteg edzés, komoly munka árán tudnak a profi játékosok közé kerülni.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







