A magyar lakások túlnyomó többsége papíron védett egy súlyos káresemény után, de ez önmagában még nem jelent valódi biztonságot.
A megkérdezett biztosító vállalatok 60 százaléka mondja azt, hogy olyan kommunikációs felületeket használ, vagy tart azok kialakításánál, amely lehetővé teszi a személyre szabott információk megjelenítését ügyfelei számára, derül ki az IDC és a Liferay közös tanulmányából. Már megjelentek azok az insurtech cégek is, amelyek az okoseszközök által szolgáltatott adatok felhasználásával ajánlanak kedvezőbb biztosítási árakat ügyfeleiknek. A digitalizáció a kárbejelentő folyamatba is kezd beépülni, azonban még messze járunk attól, hogy a papír alapú dokumentáció megszűnjön.
A tanulmány szerint 2022-ig a biztosítási szektorban várható IT-kiadások 5,1 százalékkal nőni fognak és így elérik a 126 milliárd dollárt. A beruházások jelentős része az ügyfélélmény növelésére fókuszáló megoldások bevezetésére kerül. A növekvő vásárlói igényeknek köszönhetően a biztosítók körében is egyre inkább megjelennek a személyre szabott megoldások.
A külföldi piacra kitekintve, már három olyan digitalizációs újítás is megjelent, amely kiemelkedő ügyfélélmény talán a magyar biztosítói piacon is megjelenhet a következő néhány évben.
Digitális eszközök
Svájcban már lehetőség van arra, hogy egy biztosítási csomag helyett, csak azokra az eszközökre kössenek biztosítást, amelyeknek az ügyfelek valóban szükségét érzik. Tehát, ahelyett, hogy a biztosító különböző, előre meghatározott biztosítási csomagokat ajánlana ki együttes kockázatviselésre, mi magunk szabhatjuk meg, például, hogy csak egy laptopra, két mobiltelefonra és egy fényképezőképre szeretnénk biztosítást kötni, mindezt fix hűségidő nélkül. Ez egy olyan fejlesztő cég megoldása, amelyet bármely biztosító beépíthet a portfóliójába.
Autó
Már van olyan insurtech cég, amelyik az autóbiztosításhoz kapcsolódó kárbejelentésnél fénykép alapján, valós időben azonosítja be a bekövetkezett kár értékét. A biztosítottnak csak annyi a dolga, hogy okostelefonjával képeket készítsen a gépjármű sérüléséről és azt elküldje a biztosító részére. Így nem kell kárfelmérőre várni, előzetes információkat kapunk arról milyen mértékű kompenzációt várhatunk a biztosítótól, a vállalat pedig akár 10x gyorsabban tudja lezárni a kifizetést. Egy másik hasonló vállalkozás arra fekteti a hangsúlyt, hogy minél felhasználóbarátabb legyen a szolgáltatásuk, amihez az is hozzátartozik, hogy a papír alapú dokumentációt az applikációval helyettesítik.
Még ennél is összetettebb megoldást nyújt az a brit biztosító, amelyik mobilalkalmazás segítségével leméri az ügyfelek vezetési stílusát és pontozza azt. Például, a gyorsulást, fékezést és azt, hogy milyen agresszívan veszik be a kanyarokat, mind értékelik és a végpontszám alapján kedvezményt adnak az autóbiztosítás összegéből.
Egészség
Végül, de semmiképpen sem utolsó sorban, Amerikában és az Egyesült Királyságban is megjelentek már azok a cégek, akik olyan biztosítást kínálnak, amely figyelembe veszi az egészségügyi szokásainkat. Az egészségtudatos életmód ebből a szempontból is megtérülni látszik, ugyanis a biztosító kedvezőbb ajánlatot ad azoknak az ügyfeleknek, akik egészségesen étkeznek és elegendő testmozgást végeznek. Sőt, azok az ügyfelek, akik dohányoznak, ami köztudottan a magas kockázatú szokások közé tartozik, magasabb havi díjat kötelesek fizetni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Azt, hogy az ügyfelek egészsége milyen szinten van, a különböző viselhető okoseszközökből, mint például az okosórákból, tudják lemérni (lépésszámláló, pulzusmérő, alvási idő, stb.) a folyamatos monitorozásnak és a megosztott adatoknak köszönhetően.
- magyarázza Balogh Zsolt, a Liferay Hungary szoftvervállalat ügyvezetője.
A biztosítási szektor és a digitalizáció összeolvadása még korai fázisban tart, az azonban általános igényként jelenik meg, hogy a papír alapú adatszolgáltatástól egyszer és mindenkorra elköszönjünk. A technológia adott, már csak a törvényi előírásoknak kell felzárkózniuk.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







