2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Összehangolt akcióban elfogták a rendőrök szerdán egy betörőbanda tagjait, akik több mint 16 millió forintot zsákmányoltak - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság péntek reggel a police.hu honlapon.
A közlemény szerint hét - fővárosi és Pest megyei - helyszínen csaptak le a rendőrök szerda hajnalban a rablókra. Hét embert előállítottak, ötöt közülük a betörések miatt gyanúsítottként kihallgattak. A hatodik elfogott egy nő, aki a többiek ruháinak elrejtésében, lecserélésében segített, a hetedik pedig egy férfi, akitől a rablások előtt drogot szereztek a bandatagok. Utóbbinál egy motorkerékpár ülése alatti tárolórekeszbe rejtett ételhordóban 359 gramm kábítószergyanús port találtak.
A banda tagjai közül háromnak a terhére - a nyomozás jelenlegi állása szerint - hét betörés róható, a negyediket és az ötödiket egy bűncselekménnyel gyanúsítják. A bandáról azt közölték, hogy Pest és Bács-Kiskun megyei helyszíneken elsősorban páncélszekrényekre "utaztak". Terepjáróval érkeztek a kiszemelt üzemhez, bolthoz, áruházhoz. Míg egyikük a kocsiban várakozott, társai ajtók, rácsok felfeszítésével bejutottak az irodahelyiségekbe, ahonnan vagy elvitték a széfet, vagy helyben kinyitották és a tartalmával menekültek el. Előfordult, hogy nem boldogultak a páncélszekrényekkel. Az egyik élelmiszer-üzletláncnak például két boltját is meglátogatták, de zsákmány nélkül távoztak, pedig 16 millió forint volt a széfben. Egy dunaharaszti üzletből pedig mindössze 123 ezer forintot vittek el, miközben majdnem 17 milliót megóvott a "masszív trezor". Egy isaszegi helyszínről azonban sikerült egy 12 millió forintot tartalmazó páncélszekrénnyel elmenekülniük.
A gyanúsítottak összesen 16 millió forintnál is több pénzt zsákmányoltak, a "veszélyeztetett érték" majdnem 34 millió, a rongálással okozott kár pedig legalább 2 millió forint volt - írták. A Pest megyei rendőrök lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek hat gyanúsítottat, és kezdeményezik letartóztatásukat - áll a közleményben.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







