1 °C Budapest

Egyre jobban bíznak a magyarok a biztosítókban: a válság miatt sem rendültek meg

MTI
2020. november 6. 15:02

A biztosítók is számolnak visszaeséssel a válság miatt, bár a biztosítási piacot kevésbé rázta meg a járvány - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke pénteken online sajtótájékoztatón. Pandurics Anett kifejtette, hogy a tapasztalatok szerint a díjbevételek keresletcsökkenés miatti mérséklődése a válságokat megkésve követi, így erre 2021-ben kell számítani.

A járvány miatti veszteségek közül kiemelte az idegenforgalom visszaesését, ami majdnem az utasbiztosítási piac megszűnéséhez vezetett. A külföldi utak elmaradása már a második negyedévben is 45 százalékos csökkenést okozott, a harmadik negyedévben pedig a 80 százalékot is elérheti a kiesés.

A belföldi utazások nyári fellendülése mindezt csak kis mértékben ellensúlyozza, mert ezek biztosítási átlagdíjai jóval alacsonyabbak - jelezte. Megjegyezte: a koronavírus elleni intézkedéseknek kedvező hatása is volt, hiszen a korlátozások visszavetették a közúti forgalmat, ezért kevesebb baleset történt a nyári hónapokig.

Ugyanakkor az átlagosnál több kárt okozott a rendkívüli időjárás. A Mabisz vezetője üdvözölte, hogy az ügyfelek tartják a megtakarításaikat, szükség esetén inkább a félretett készpénzüket használják föl. A biztosításokból jelentős összegeket a legnehezebb időszakban sem vontak ki.

Az életbiztosítási piac várhatóan szinten marad 2020-ban, a nem-életbiztosítások kis mértékben még gyarapodhatnak is az év végéig - vélte.

A rendezvényen a Századvég biztosítókról és biztosításokról szóló felmérést is bemutatták. Pillók Péter közvéleménykutatási vezető közölte, hogy a járvány megjelenését követően a biztosítással rendelkezők többsége, majdnem 60 százaléka elégedett volt a biztosítókkal. Az elégedetlenek aránya 25 százalék körüli.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Emelkedett az online biztosítási ügyintézés elfogadottsága is, a várakozásoknak megfelelően főképp a magasabb végzettségűek és a fiatalok körében. Pillók Péter hozzátette, hogy felmérés szerint a biztosítókba vetett bizalom az idén is erősödött. A bizalmi index növekedése 2015 óta majdnem folyamatos, kisebb visszaesést azóta csupán egyszer mértek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 4. 06:03