-1 °C Budapest

Szlávik János: egy év múlva is simán lehetnek koronavírus-korlátozások Magyarországon

2020. december 23. 10:28

Az emberek "bízzanak a védőoltásokban", mert az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek - kérte a lakosságot a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa az M1-en kedd este.

Szlávik János azt mondta: nem zárható ki, hogy a koronavírus még jövőre is egész évben is velünk marad. A főorvos hozzátette: "szerencsés esetben nyáron fellélegezhetünk", de ősszel még szankciókra lehet szükség, hogy ne alakuljanak ki kisebb járványok. Egyes vélemények szerint a koronavírus a következő években és évtizedekben is velünk marad, de nem fog az ideihez hasonló súlyos eseteket és halálozásokat okozni, mert több hatékony védőoltás áll majd rendelkezésre - jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva Szlávik János azt mondta: ő azt a vakcinát választaná, amely "legelőször itt lesz". Ugyanis nap mint nap halnak meg emberek és kerülnek kórházba, intenzív osztályra a koronavírus-fertőzés következtében. Ezt pedig a védőoltással meg lehet akadályozni - szögezte le.

A szakembert kérdezték a Nagy-Britanniában terjedő mutálódott vírusról is. Szlávik János azt mondta: az biztos, hogy a vírus terjedési sebessége megsokszorozódott. Dél-Angliában 4-5-szörös sebességgel terjed a fertőzés, elsősorban a 60 évesnél fiatalabbak körében. Azt viszont, hogy súlyosabb-e, illetve hogy a leendő védőoltásokkal szemben rezisztens lenne, még vizsgálják - közölte a főorvos.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Bankmonitor  |  2026. január 31. 09:06
A Raiffeisen Bankot követően újabb három pénzintézet jelentette be, hogy április elsejétől megemeli...
MEDIA1  |  2026. január 30. 16:23
Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó munkatársa kapta idén a Paul Lendvai által 2012-ben alapított díjat.
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?