3 °C Budapest
A visszavonulásról vallott a Barátok közt sztárja: ebből élne a sorozat és a színház után

A visszavonulásról vallott a Barátok közt sztárja: ebből élne a sorozat és a színház után

2021. július 10. 16:04

Súlyos balesete után már elgondolkodott a B-terven Rékasi Károly, aki szerint maradandó sérülései miatt nem könnyű neki szerepet találni a színházban. A Barátok közt sztárját hat éve gázolta el egy autós motorozás közben, az ügye sokáig húzódott a bíróságon. Ez alatt minden munkájából kiesett, jó ideig csak a 43 ezer forintos táppénz volt az egyetlen bevétele.

Noha a színészettel egyelőre nem tervez felhagyni, a Barátok közt után mindenképp szüksége volt más elfoglaltságra is Rékasi Károlynak. A Bartha Zsoltot alakító színész a Blikknek beszélt többek között arról, hogy maga sem gondolta volna, hogy ennyire a részévé válik a karaktere, és noha hiányozni fog neki a napi sorozat, jó ideje töri már a fejét egy B-terven.

Azt vettem észre, hogy miután ennyi éven át alakítottam Zsoltot, egyszer csak a karakter elkezdett bennem is létezni. Én is izgalommal nézem a tévét esténként, nagyon fog hiányozni Zsolt és a sorozat is, az életem részévé vált

– mondta a színész, aki hat évvel ezelőtti motorbalesete után úgy döntött, hogy hagy fel a színészettel, kellene egy másik megélhetés is.

Korábban a József Attila Színházban már megtapasztaltam, hogy nem könnyű a rokkantságom okán nekem megfelelő szerepet találni, ezért inkább úgy döntöttem, hogy elköszönök, mert nem akartam senkinek nehézséget okozni. Most a Barátok közt után két másik színházban is játszom majd, de tisztában vagyok vele, hogy rokkantként nem a színpadon öregszem meg. Ezért kellett egy B terv, egy új projekt, amely a vendéglátással kapcsolatos, és amit el tudnék képzelni magamnak

- fogalmazott Rékasi Károly.

Sokáig húzódott a bíróságon

A színész hat éve szenvedett súlyos motorbalesetet: ő szabályosan haladt, ám a Dévényi és Háros utca kereszteződésében kanyarodás közben elütötte egy autós. Több műtéten is átesett, ám maradandó sérüléseket szenvedett, egyik lába négy centiméterrel rövidebb lett a beavatkozások miatt.

Az ügy sokáig húzódott a bíróságon: a Fővárosi Törvényszék négy és fél év után, 2019 októberében hozott jogerős döntést, és pénzbüntetésre enyhítette a vádlott büntetését, akit elsőfokon még felfüggesztett szabadságvesztésre is ítéltek maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt.

Másodfokon viszont a vétkes sofőr megúszta 600 ezer forint pénzbüntetéssel, és a bűnügyi költség felét, valamivel több mint 500 ezer forintot is ki kellett fizetnie. A tárgyalás után Rékasi azt mondta, hogy már az elsőfokú ítélethirdetés alatt is megnyugtató volt hallani, hogy semmilyen közrehatása nem volt a balesetben.

Azzal, amit okozott, éljen együtt a vádlott. Kilenc hónap alatt, amíg kórházban feküdtem egyetlen üzenetet sem kaptam tőle, de ha annyit mondott volna, hogy sajnálom, az valószínűleg más helyzetbe hozott volna bennünket. Éppen ezért nem is érdekel a büntetése, az rá tartozik

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- mondta. A jogerős ítélet birtokában már a vétkes sofőr biztosítója rendezte Rékasi kártérítését, ami a sérülései és a bevételkiesés miatt járt neki. Hiszen a hosszas felépülés miatt a színész kiesett a Barátok köztből, a színházból és a szinkronmunkáját is elvesztette. Jó ideig csak a 43 ezer forintos táppénz volt az egyetlen bevétele, ami valljuk be, nem sok.

A kgfb csak részben fedezi a kárt

Miután jogerős ítélet született arról, hogy Rékasi Károly vétlen volt a balesetben, a hibás sofőr kötelező gépjármű felelősség biztosítása (kgfb) immár fedezhette a színésznek járó kártérítést, amit a sérülései miatt ítéltek meg, illetve (részben) pótolták a bevételkiesését. Ez viszont, ahogy a fenti példa is mutatja, igen hosszú, elhúzódó procedúra után lehetséges, pedig lehetőség van arra, hogy a balesetek, betegségek esetén hamar pénzhez jussunk.

Ehhez kockázati életbiztosításhoz köthető kiegészítő biztosításokat érdemes kötni, amelyek a kórházi kezelés, balesetek, sőt rokkantság esetén is fizethetnek. Ezek jellemzően már a kórházi zárójelentés után fizetnek, így nem kell megvárni például a rendőrségi procedúrát sem, mint Rékasi esetében. A kiegészítő biztosításokat három nagy csoportba sorolhatjuk:

  • a betegségbiztosítások,
  • a balesetbiztosítások és
  • a személybiztosítások közé.

A betegségbiztosítások sokszor a balesetek esetén is nyújtanak fedezetet, így ha van kórházi napi díj térítésünk, akkor a baleset esetén is fizet. Ezek a tipikus betegségbiztosítások:

  • Kórházi napi térítés (balesetkor is fizet)
  • Műtéti térítés (balesetkor is fizet)
  • Rokkantsági biztosítás
  • Kritikus betegségek biztosítása
  • Betegség assistance szolgáltatás

A balesetbiztosítások jellemzően a balesetek esetén térítenek, és ezen belül választhatunk kifejezetten közlekedési balesetkor térítő biztosításokat is:

  • Baleseti halál
  • Baleseti rokkantság
  • Baleseti műtéti térítés
  • Baleseti eredetű kórházi napi térítés
  • Közlekedési baleseti halál
  • Közlekedési baleseti rokkantság
  • Közlekedési baleseti műtéti térítés
  • Közlekedési baleseti eredetű kórházi napi térítés
  • Csonttörés

A személybiztosítások közé azok a kiegészítő védelmek tartoznak, amelyek nem feltétlenül a fő biztosított védelmét szolgálják, mint például a kiegészítő életbiztosítás vagy a gyerekekre szóló kiegészítő biztosítás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?