A fesztivál Budapesten és 10 vidéki városban zajlott, 250-nél is több vetítéssel és háttérbeszélgetéssel.
Egyre több magyar él ezzel a trükkel: több százezer forintot spórolnak meg vele a lakásukon
Félidőben jár az idei lakásbiztosítási kampány: a Netrisknél 18 százalékkal többen kötöttek eddig lakásbiztosítást, mint egy évvel korábban március közepéig. Az átlagdíj pedig közel 37 ezer forint, ami a tavalyi kampányhoz képest 2 százalékos növekedést jelent. Az eddigi adatok szerint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében a legaktívabbak a lakóingatlan-tulajdonosok.
Félidejéhez érkezett az idei lakásbiztosítási kampány, amely lehetőséget ad minden lakóingatlan-tulajdonosnak és -bérlőnek arra, hogy egyéb kötelezettség nélkül új szerződést kössön. A Netrisk összeállítása szerint a lehetőséggel többen élnek, mint tavaly: a kampányban 18 százalékkal több új lakásbiztosítási szerződést kötöttek a cégnél, mint tavaly március közepéig.
37 ezer kontra 66 ezer forint
Már a tavalyi és az idei kampányban is látszott, hogy érdemes átnézni a biztosítók kínálatát, mert jelentős megtakarítást lehet elérni egy új lakásbiztosítással, illetve fontos az is, hogy a szolgáltatási paletta is szélesebb lehet az új biztosításoknál.
„Az idei kampányban az újonnan megkötött lakásbiztosítások átlagdíja nem éri el a 37 ezer forintot, ami 2 százalékos áremelkedésnek felel meg. Ez pedig az infláció szintjét sem éri el, és messze elmarad a piaci átlagoktól. A Magyar Nemzeti Bank lakásbiztosítási elemzésében szereplő adatok szerint ugyanis a múlt év végén a teljeskörű lakásbiztosítások átlagdíja 66 ezer forint volt, ami 17 százalékos növekedést jelent éves szinten” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.
A szakember hozzátette, hogy napi szinten is jelentős mozgások láthatóak a biztosítók versenyében. Az egyik vezető biztosító átlagos díja például 13 százalékkal csökkent az elmúlt napokban a kampány elejéhez képest, amivel rögtön át is vette a vezetést az értékesített szerződések számában.
A többség másik biztosítót választott
A biztosító adataiból kiderül az is, hogy a családház-tulajdonosok továbbra is aktívabbak. A kampányrajt óta a megkötött új lakásbiztosítások 69 százalékát ugyanis családi házra kötötték, a fennmaradó 31 százalékot adták a lakások. A kampányban egyébként a családi házak esetében az átlagdíj közel 44 ezer forint volt az első két hét adatai alapján, a lakások esetében pedig megközelítette a 22 ezer forintot. A legtöbben Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében kötöttek biztosítást eddig. Szintén pozitívum, hogy a
Összességében 74 millió forintos ingatlan biztosítási összegre kötnek biztosítást az ügyfelek, míg a Magyar Nemzeti Bank adatai szerit az országos átlag 66 millió forint. A lakásbiztosítást váltók közül a többség, 76 százalék másik biztosítónál kötötte újra a biztosítását, míg 24 százalék a meglévő biztosítójánál választott új konstrukciót.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Érdemes megnézni a kínálatot
Felhívták a figyelmet arra is, hogy Magyarországon még mindig sok olyan ingatlan van, amelyeket régi, elavult biztosítás véd, ám ezeknek az ingatlanoknak azóta jelentősen megnőtt az értékük. Az alulbiztosítottság pedig komoly kockázatot jelent: ha a biztosított ingatlan valódi, úgynevezett újjáépítési értéke meghaladja a biztosításban szereplő maximális összeget, akkor baj esetén ez jelentős, akár több millió forintos veszteséget is okozhat.
A KSH adatai szerint az elmúlt 4 évben 67 százalékkal nőttek az építési költségek, azaz évente átlagosan közel 15 százalékkal kellett volna emelni ingatlan értékét a lakásbiztosításunkban. A 20 év feletti internetezők körében végzett kutatásából azonban kiderült, hogy a tulajdonosok több mint fele 3 évnél régebben nyúlt hozzá az otthonbiztosításához.
A biztosító szerint annak is érdemes átnéznie a kínálatot, aki nemrég kötött lakásbiztosítást és elégedett azzal. A kampányajánlatokat érdemes megversenyeztetnie, mert könnyen lehet, hogy jobbat talál. A kalkuláció során érdemes odafigyelni arra is, hogy éves fizetési ütemmel, és átutalásos vagy bankkártyás fizetéssel kaphatják az érintettek a legkedvezőbb díjakat. Az ügyfelek tudatosságát mutatja, hogy a kártyás fizetés aránya megduplázódott tavaly óta, és elérte a 22 százalékot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







