2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Több százezer magyarnak marad így több pénz a zsebében: vajon ezt hogyan érték el fél év alatt?
Az egyik hazai biztosításközvetítő adatai szerint az első félévben megkötött lakásbiztosítási szerződések átlagdíja 46 700 forint volt, ami 2,9 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábban tapasztalt 48 100 forintos átlagos díjmértékhez képest.
Az átlagdíjak fokozatos csökkenésében fontos szerepet játszott az idén márciusban már második alkalommal zajló lakásbiztosítási kampány, amelynek során ügyfelek százezrei vizsgálták felül korábban megkötött lakásbiztosítási szerződéseiket, és váltottak olyan lakásbiztosításra, amely az adott vagy akár szélesebb fedezeti kört a korábbinál kedvezőbb áron nyújtja. A koncentrált piaci figyelem a biztosítókat is díjaik felülvizsgálatára, versenyképesebbé tételére ösztönözte.
Az elmúlt félévben is a társasházi lakások tulajdonosai szerződtek a legolcsóbban biztosítókkal: ők átlagosan csupán 23 000 forintos éves díjat fizettek. A családi házak esetében ugyanakkor 52 900 forint volt a lakásbiztosítások átlagos mértéke.
Az újonnan kötött szerződések átlagdíjának csökkenése a következő 12 hónapban tovább folytatódhat, mivel a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezése nyomán a lakásbiztosítást kínáló társaságok vállalták, hogy díjaikat nem emelik a tavaly év végén alkalmazott díjszintjük fölé Ezzel párhuzamosan a biztosítók azt is vállalták, hogy a biztosítási összegeket az inflációnak megfelelő mértékben emelik. Mindez azt jelenti, hogy javul az egyes módozatok ár-érték aránya, így a korábbinál is érdemesebb lesz felülvizsgálni, és adott esetben lecserélni a meglévő lakásbiztosítási szerződéseket
– magyarázza dr. Kozma Gábor, az Insura vezérigazgatója.
Bár az egyes ingatlantípusokhoz Budapesten tartoznak a legmagasabb díjszintek, a jelentős számú társasházi lakásokhoz kapcsolódó biztosítások lefelé húzzák az átlagot. Emiatt a fővárosban az idei első hat hónapban 39 300 forintba került egy átlagos online lakásbiztosítás, míg a megyeszékhelyeken ez az összeg évi 38 500 forint, az egyéb településeken pedig 44 900 forint körül alakult.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nem csak a díjak alapján döntenek az ügyfelek
Noha a díj értelemszerűen fontos szempont a lakásbiztosítás kiválasztása során, a lakásbiztosítást kötők más szempontokat is figyelembe vesznek a választásuk során. A biztosítók lakásbiztosítási csomagjai között igen jelentős eltérések lehetnek mind a fedezetbe bevont káresemények, mind az azokhoz tartozó biztosítási összegek között.
Az első féléves adatok szerint az ügyfeleknek csupán 40 százaléka választja a kalkulációs listán szereplő legolcsóbb ajánlatot, ami arra utal, hogy a többség inkább magasabb díj mellett a nagyobb fedezettel bíró biztosítást köti meg. A második legkedvezőbb díjú módozatot az ügyfelek 20 százaléka választja, a harmadikra pedig 13 százaléknyian kattintanak.
Népszerűek a kiegészítő biztosítások is
Az előző évben tízből hét szerződés mellé kötöttek legalább egy kiegészítő biztosítást is. A legnépszerűbb kiegészítő termékek a beázásból (a szerződők 67 százaléka választotta), a dugulásból (51%), illetve a besurranó tolvajlásból (36%) fakadó károkat térítő szolgáltatások voltak. Emellett népszerű volt a családi balesetbiztosítás (31%), valamint a klímaberendezés biztosítása (30%) is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







