Bár viskónak nem nevezhető, mégis a világ legnagyobb csalója, Mr. Madoff esetében meglehetősen szerénynek nevezhető az a New York közelében található nyaraló, amit most készül értékesíteni a szövetségi nyomozóhatóság, hogy az áldozatokat kártalaníthassák.
A New York államban, azon belül is Montaukban található nyaralóhoz négy hálószoba, három fürdőszoba, egy óriási medence és fél hektár telek tartozik, közvetlenül a tengerparton. Azonban a fotókon végignézve megállapítható, hogy mégsem olyan fényűző, mint amit - a becslések szerint 60 milliárd dolláros csalást elkövető - Bernard Madofftól elvárna az ember.

Persze a házhoz tartozó tornácot, és az onnan élvezhető kilátást valószínűleg senki nem utasítaná vissza.
A hatóság 8,75 millió dollár bevételt remél a nyaralóból, de 7 millió alatt semmiképp nem adnak túl rajta. Persze a házban található ingóságoktól is meg kívánnak válni egy későbbi aukció során, többek között egy szobabiciklitől, illetve Madoff feleségének cipőitől is.

Kalapács alá kerül hamarosan a csaló egyéb ingatlanja, illetve ingósága is, a Palm Beach-i nyaralójától a, New York-i apartmanján át egészen a különféle hajóiig.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







