Ez az eredmény alig marad el a 2024-es rekordtól, és 2017 óta az egyik legerősebb évnek számít.
Vasárnap hajnalban a BRFK arról számolt be, hogy 2025. november 29-én késő este egy V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak egy fiatal férfit.
A közlemény szerint a kiérkező rendőrök haladéktalanul megkezdték a 25 éves férfi újraélesztését, amit a mentőszolgálat munkatársai átvettek. A férfit kórházba vitték, azonban az orvosi segítségnyújtás ellenére ott később elhunyt. A fővárosi rendőrök 22 óra 45 perckor a helyszínen elfogtak egy 28 éves férfit.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói a 28 éves A. Lászlót halált okozó testi sértés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A férfi később vallomást tett, a cselekmény elkövetését részben elismerte.
Reagált a Morrison's 2
Az eset után a Morrison's is kiadott egy közleményt, amelyben azt írták szombaton 22:30 körül két vendég között vita alakult ki, amelynek során az egyikük ütést mért a másikra. A sértett az ütéstől elesett és beverte a fejét. A hely orvosi szolgálata azonnal ellátta, majd a mentők kórházba szállították. A sérült később életét vesztette.
A szórakozóhely munkatársai a kamerafelvételek alapján azonnal beazonosították az elkövetőt. A biztonsági szolgálat visszatartotta, majd átadta a rendőrségnek. A sérülést egy ököllel leadott ütés és az esés okozta, a helyszínen nem volt jelen semmilyen fegyver. Mint írták, az eset gyorsan és váratlanul történt, így nem volt lehetőség a megelőzésére.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Részvétünket fejezzük ki az érintett családjának, barátainak és mindazoknak, akiket a tragédia elért. A szórakozóhely teljes körűen együttműködik a hatóságokkal a vizsgálat során
- zárul a szórakozóhely közleménye.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







