Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Újabb budapesti szórakozóhelyhez vonultak ki a rendőrök: egy fiatal lányt késeltek meg, megvan az elkövető
Rohamkocsival vitték kórházba a fiatal nőt, akit egy budapesti szórakozóhely előtt késelhettek meg. A közösségi médiában megjelent felvételek tanúsága szerint a feltételezett elkövetőt a rendőrök bilincsben vezették el.
Szombat hajnalban súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy fiatal nőt a fővárosi Peaches & Cream szórakozóhely elől. Az első információk alapján a nőt támadója megszúrhatta.
Az esetről egy TikTok-videó is terjedni kezdett, amely szerint a VI. kerületi vendéglátóhely előtt késelés történt. A felvételen a hatóságok jelenléte is látható. A mentők közlése szerint a fiatal nőt a helyszíni ellátást követően súlyos sérülésekkel, rohamkocsival vitték kórházba.
A Blikk egy másik, szintén hajnalban készült videót is közzétett, amelyen rendőrök egy megbilincselt személyt kísérnek egy járőrautóhoz ugyanazon a helyszínen, azonban egyelőre nem erősítették meg, hogy a két eset összefügg-e.
Nem ez az első súlyos incidens az elmúlt hetek budapesti éjszakai életében: november 29-én egy fiatal férfi vesztette életét a Morrison’s 2 szórakozóhelyen, az eset körülményeiről azóta is ellentmondásos információk láttak napvilágot.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







