Kiderült: jövő héten nem lehet hivatalosan köztársasági elnök Sulyok Tamás
Az Alkotmánybíróság eddigi elnöke március 5-étől lesz köztársasági elnök, amennyiben hétfőn megkapja legalább 132 képviselő támogatását.
Az Alkotmánybíróság eddigi elnöke március 5-étől lesz köztársasági elnök, amennyiben hétfőn megkapja legalább 132 képviselő támogatását.
Hétfőre tűzte ki az államfőválasztást az Országgyűlés elnöke.
A javaslat lényege, hogy a köztársasági elnök előre és nyilvánosan vállalja fel, hogy kegyelmet ad azoknak, akik segítenek egy gyógyíthatatlan betegnak az öngyilkosságban.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ma délután jelentette be, hogy a kormánypártok Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik köztársasági elnöknek.
A kormánypártok Dr. Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik köztársasági elnöknek Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejelentése szerint.
Lemondott Balog Zoltán a Magyar Református Egyház zsinati elnöki pozíciójáról, de püspökként marad az egyháznál.
Rendkívüli időpontban, péntek délutánra hirdetett kormányinfót Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Nem lesz több hivatalos útja a még két hétig államfő Novák Katalinnak.
Az alábbiakban röviden összeszedtük, hogy milyen lépések jöhetnek ezután, hogy lehet új köztársasági elnöke Magyarországnak?
Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök. A bejelentés az M1 élő adásában hangzott el szombat este.
188 érvényes szavazat mellett 137 a Fidesz–KDNP által javasolt jelöltre érkező voks mellett köztársasági elnökké választotta Novák Katalint az Országgyűlés csütörtökön.