A Greenpeace közzétett jelentése szerint súlyos azbesztveszély lehet Magyarországon – játszóterek és közterületek is érintettek. A bozsoki polgármester viszont egészen mást állít.
Fontos beadvány kerül az új államfő asztalára: Karsai Dániel nem adja fel, erre Novák Katalin is nyitott volt
Az új államfőnek is be fogja adni az életvégi döntésekkel kapcsolatos kérelmét Karsai Dániel. A javaslat lényege, hogy a köztársasági elnök előre és nyilvánosan vállalja fel, hogy kegyelmet ad azoknak, akik segítenek egy gyógyíthatatlan betegnak az öngyilkosságban, ha az illető az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen szenvedésnek van kitéve.
Az új államfőnek is be fogja adni az életvégi döntésekkel kapcsolatos kérelmét Karsai Dániel - mondta a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő alkotmányjogász a Szabad Európának. Javaslata lényege, hogy az államfő előre és nyilvánosan vállalja fel, hogy gyógyíthatatlan betegek esetében – akik az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen szenvedésnek vannak kitéve – kegyelmet ad az öngyilkosságukban közreműködő személyeknek, családtagoknak, barátoknak, egészségügyi személyzetnek.
A döntés meghozatalában egy bizottság is segítené az elnököt, amelynek tagja lenne orvos, pszichiáter és büntetőjogász. Ezt már Novák Katalin azóta lemondott köztársasági elnöknek is benyújtotta, és mint mondta, ő nem volt elzárkózó.
Csütörtökön derült ki, hogy a Fidesz-KDNP Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelöli államfőnek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







