10 °C Budapest
Budapest, 2024. február 26.Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, a Fidesz-KDNP államfõjelöltje (j3) az Országgyûlés plenáris ülésén 2024. február 26-án. Mellette Schmitt Pál (b2) és Áder János korábbi köztársasági elnökök, valamint Makray Katalin, Schmitt Pál felesége (b).MTI/Máthé Zoltán

Olyan beszédet tartott ma Novák Katalin utódja, Sulyok Tamás, amire kevesen számítottak: íme a bejelentés

MTI
2024. február 26. 18:52

Kétharmados többséggel a magyar parlament Sulyok Tamást választotta köztársasági elnöknek. Minderre nem sokkal azután került sor, hogy a képviselők elfogadták Novák Katalin lemondását.

A szavazólapot 147 képviselő vette fel. A 139 érvényes voks közül Sulyok Tamás 134-et kapott, öten nemmel szavaztak, hét érvénytelen szavazat volt. A szavazás előtt a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd képviselői kivonultak az ülésteremből.

Megválasztását követően Sulyok Tamás letette esküjét az Országgyűlésben.

Sulyok Tamás március 5-én lép hivatalába, ő lesz a hetedik köztársasági elnök a rendszerváltás után.

Sulyok Tamás a megválasztása után elmondott beszédében azt ígérte, a köztársasági elnöki székből is az alkotmányos alapjogok és értékek méltányos kiegyenlítésén fog munkálkodni. Azt mondta, az állam, a nemzet létének alapfeltétele a kölcsönös bizalom az egyének és társadalmi csoportok között egyaránt. Az előítéletektől mentes kölcsönös bizalom a nemzet egységének alapja - tette hozzá.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Sulyok Tamás közölte azt is, számára alapvető fontosságú alkotmányos alapértékek a nemzeti alkotmányos identitás és a népszuverenitáson alapuló államiság. A nehézségekkel küzdők, az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek vagy magukról gondoskodni nem képesek, a szenvedők, az idős, a beteg, a magányos emberek mindig számíthatnak figyelmemre és támogatásomra - hangsúlyozta.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?