Háborús készültség Európában: már harci gépek köröznek Lengyelország felett, ennek a fele sem tréfa
A brit királyi légierő két Typhoon típusú repülőgépe hajtott végre légtérellenőrző repülést Lengyelország felett.
A brit királyi légierő két Typhoon típusú repülőgépe hajtott végre légtérellenőrző repülést Lengyelország felett.
A Honvédelmi Minisztérium fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre kéri az autósokat az érintett útvonalakon.
Putyin megköszönte Kim Dzsongunnak az Ukrajnában harcoló észak-koreai katonák bátorságát, miközben a két vezető Pekingben találkozott egy nagyszabású kínai katonai parádén.
A hatóságok lezárták a több ezer zarándok által látogatott útvonal 50 kilométeres szakaszát, autópályákat és vasúti vonalakat is felfüggesztettek.
Az ukrán katonák halászhálókkal védekeznek az orosz drónok ellen a keleti front ostromlott városaiban, miközben egyre nagyobb a bekerítés veszélye.
Ukrajna új ösztönző rendszert vezetett be a háborúban, ahol a katonai egységek pontokat kapnak az orosz katonák megöléséért vagy felszerelések megsemmisítéséért.
Ukrajnai háború: az orosz elnök köszönetet mondott az észak-koreai katonai támogatásért.
Ukrajnai háború: Észak-Korea először erősítette meg, hogy csapatokat küldött Oroszország oldalán harcolni.
Kína határozottan cáfolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon vádját, miszerint fegyvereket szállítana Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz
Ukrajna nemzetközi figyelmet keltett azzal, hogy két kínai hadifoglyot mutatott be a sajtónak, annak ellenére, hogy ez valószínűleg sérti a nemzetközi humanitárius jogot.
Volodomir Zelenszkij ukrán elnök szerint legalább 155 kínai állampolgár harcol Oroszország oldalán az ukrajnai háborúban, Kína tagadja a vádakat.
Ukrán katonák foglyul ejtettek Ukrajna területén két kínai állampolgárt, akik az orosz hadsereg kötelékében harcoltak.
Tűzharc tört ki szíriai és libanoni katonák és más fegyveresek között a két ország közötti határ térségében.
Ankara leszögezte: Törökország nélkül nem lehet Európa békéjét garantálni.
A Magyarországra vonatkozó geopolitikai következmények és a térség biztonsági helyzete szintén alapvetően változhat bármelyik fél győzelmet esetén.
Az észak-koreai katonák ukrajnai szerepvállalásának kudarca és a súlyos veszteségek miatt Phenjan feltehetően kivonta csapatait a frontvonalból.
Az ukrán hadsereg főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij egy rádióinterjúban értékelte a Kurszk elleni ukrán offenzíva eredményeit.
Ukrajnai háború: a Dél-koreai hírszerzés szerint eddig mintegy háromszáz észak-koreai katona esett el.
Ukrajna készen áll az elfogott észak-koreai katonák visszaadására, ha Észak-Korea hajlandó tárgyalni az Oroszországban fogva tartott ukrán hadifoglyok szabadon engedéséről.
Prof. Dr. Kovács Lászlóval beszélgettünk kötelező sorkatonaságról, katonai egyetemi képzésekről és a katonák mindennapi életéről.