Erről mindenképp tudj, ha a gyereked volt covidos: az orvosok is meglepődtek, minden borulhat
Egy friss tanulmány szerint a gyerekek kevésbé hajlamosak súlyos Covid-fertőzésre, mivel orrsejtjeik hatékonyabban küzdenek meg a vírussal.
Egy friss tanulmány szerint a gyerekek kevésbé hajlamosak súlyos Covid-fertőzésre, mivel orrsejtjeik hatékonyabban küzdenek meg a vírussal.
Nincs bizonyíték arra, hogy az mRNS alapú Covid-vakcinák halálos szívmegállást vagy egyéb halálos szívproblémákat okoznának tizenévesek és fiatal felnőttek körében.
Az Európai Gyógyszerügynökség javasolta a Pfizer-BioNTech, az omicron BA.4 és BA.5 alváltozatai ellen is védelmet nyújtó, emlékeztető COVID-oltóanyag engedélyezését.
A vizsgált települések közül enyhe emelkedő tendencia látható Szolnokon.
A 2024. év 14. hetében egy vármegye kivételével valamennyi közigazgatási területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága.
A koronavírus-járvány kitörését követően egyre több munkahely rendelte el dolgozóinál az otthoni munkavégzést mind Európában, mind Magyarországon,
Február közepén közzétették a koronavírus-vakcinák mellékhatásait vizsgáló, eddigi legnagyobb léptékű kutatást.
A stagnáló tendenciát mutató Győr, Kaposvár, Kecskemét, Tatabánya, Veszprém és Zalaegerszeg mintáit 3 hete kimutatási határ alatti örökítőanyag koncentráció jellemzi.
Egy Tolna vármegyei óvodában a gyermekeknél lázzal, torokfájással és köhögéssel járó megbetegedések jelentkeztek.
A betegek 40-50 százaléka továbbra is a 15 éven aluli korosztályból kerül ki.
A tetőzés már megtörtént és csökken a betegszám, de még mindig rengeteg a fertőzött.
A nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy a stressz rendkívül romboló hatással van a munkavállalók termelékenységére, jólétére és társadalmi kapcsolataira.
A vizsgált városok közül emelkedő tendencia egyik mintavételi helyen sem detektálható - közölte az NNGYK.
A szakemberek szerint a Sars-CoV-2 elleni antitestek jelentősen magasabb mennyiségben voltak jelen szervezetében.
A pandémia alatti lezárások két "lenyűgöző" változást eredményeztek a csecsemők testében.
A 8. héten a szennyvíz SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja országos átlagban további csökkenést mutat - közölte friss adatok alapján az NNGYK.
Idén hamarabb tetőzött a járvány, február második felére elkezdtek csökkenni az esetszámok.
Új kutatások szerint a COVID-19 vakcina adagjainak különböző karokba történő beadása erősítheti az immunitást és növelheti a vakcina hatékonyságát.
Több kórokozó is célba veheti a legyengült szervezeteket márciusban, mint a skarlát vagy a bárányhimlő. Főként a gyermekek körében terjedhetnek, akárcsak a hányás, hasmenés.
Még a koronavírus járvány és áfa-emelés sújtotta 2020-as évnél is gyengébbnek bizonyult a magyar építőipar tavalyi éve az EBI Építésaktivitási Jelentése szerint.