Ennyi ideig kell gürüzni, hogy valaki lakást vegyen Budapesten: sokaknak ez csak álom marad
2021 második negyedévében egy 50 négyzetméteres prágai vagy pozsonyi lakásért több mint 50 millió forintnak megfelelő összeget kellett fizetni.
2021 második negyedévében egy 50 négyzetméteres prágai vagy pozsonyi lakásért több mint 50 millió forintnak megfelelő összeget kellett fizetni.
Cikkünkben most az dél-dunántúli régiót jártuk körbe, hol és mennyiért lehet lakást vásárolni, illetve melyek az egyes megyék legnépszerűbb települései a vásárlók körében.
Tovább emelkedtek a lakásárak Budapesten a harmadik negyedévben, a XIII. kerületet átlagon felüli áremelkedés jellemzi.
A tégla, a gipszkarton és az üveggyapot ára szállt el a legnagyobb mértékben.
A fővárosi ingatlanpiac kritikus pontja többek között a parkolóhely, amely mára aranyat ér Budapesten, jelentősen megdobhatja a lakás, ház értékét.
A napokban jelent meg az MNB hivatalos jelentése, amely szerint 2021 második negyedévében a vidéki városokban nőttek a lakásárak a legnagyobb mértékben.
Az első háromnegyed évben 12 642 ezer új lakóingatlant adtak át Magyarországon, ez 1,7 százalékos csökkenést jelent, de továbbra is erős teljesítményt tükröz.
Szokatlan hatásokat váltott ki a Coviddal terhelt tavalyi év az ingatlanpiacon.
Cikkünkben most az nyugat-dunántúli régiót jártuk körbe, hol és mennyiért lehet lakást vásárolni, illetve melyek az egyes megyék legnépszerűbb települései a vásárlók körében.
Cikkünkben most az észak-alföldi régiót jártuk körbe, hol és mennyiért lehet lakást vásárolni, illetve melyek az egyes megyék legnépszerűbb települései a vásárlók körében.
Egyre több a tudatos vevő, ez a szempont nem mindig érvényesül, mert a potenciális vevőknek nincs elég pénzük ahhoz, hogy ilyen ingatlant vásároljanak.
Nem várható a közeljövőben áresés a magyar ingatlanpiacon. Ellenben a hitelek hónapokon belül megdrágulhatnak a kamatemelési ciklusban.
A budapesti új lakások átlagos négyzetméterára idén nyáron elérte a lélektani 1 millió forintos határt, emellett azonban más is történt az elmúlt negyedévben a hazai újlakáspiacon.
Idén augusztusban Angyalföld volt a legkeresettebb városrész Budapesten a lakásvásárlók körében, amit Zugló és Újbuda követett.
Egyre szigorúbb a szabályozás, drágul a kivitelezés, lassan lejár a moratórium, illetve az állami ingyen milliók és ösztönzők időszaka. Mi lesz a hazai lakáspiacon?
Megállította az újlakás-drágulást az építőanyagok árcsökkenése, de lakásár-csökkenés nem várható.
A befektetési cél mellett még mindig az egyik legnagyobb motiváció az ingatlanvevők körében az első lakás vásárlása.
Az elmúlt bő 3,5 év fővárosi lakásár-statisztikái alapján mutatjuk, mi is történt valójában az új építésű lakóingatlanok piacán.
Egy évtized alatt 100 százalékos dráguláson mentek keresztül a hazai lakásárak, ez a "duplázódás", még EU-s összehasonlításban is kiugró mértékűnek számít.
Az építőipari szereplők kétszámjegyű áremelkedésre számítanak a lakáspiacon. A további árcsökkenés vágyálom.