Botrányok árnyékában adja el jégkrémmárkáit a Nestlé: haláleseteket is vizsgálnak
A Nestlé előrehaladott tárgyalásokat folytat a megmaradt jégkrémmárkáinak eladásáról.
A Nestlé előrehaladott tárgyalásokat folytat a megmaradt jégkrémmárkáinak eladásáról.
Hétfő kora délután kiürítették a Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikumot.
A két férfira egy művezető talált rá a föld alatti aknában – a mentők már csak az egyikükön tudtak segíteni.
Az öt európai ország a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnél jelentette fel a Kremlt.
A visszahívás oka, hogy az egyik összetevőben mikrobiológiai nem megfelelőséget, úgynevezett cereulid toxint mutattak ki.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással.
Egy nő holttestét találták meg újpesti lakásában, ahol a gázkonvektor mellett a gázsütőt is fűtésre használhatták.
A multivitaminok esetében nincs szabályozás arra vonatkozóan, hogy milyen tápanyagokat és milyen mennyiségben kell tartalmazniuk.
Ahogy beköszönt az igazi tél, egyre többet fűtünk, de ezzel együtt nő a szén-monoxid-mérgezés kockázata is.
Karácsonykor is érdemes odafigyelni az apróságokra, és vigyázni magunkra.
Aki télen is szeret túrázni, és ráveszi magát egy kis gombászásra, igazi különlegességekre lelhet a Bakonyban.
A metanolmérgezés korai tünetei hasonlíthatnak az alkoholmérgezéshez: hányinger, hányás, szédülés és zavartság jelentkezhet.
Az elmúlt években a dietilén-glikollal szennyezett köhögésszirupok tucatnyi gyermek halálát okozták Indiában.
Több mint ezer gyermek betegedett meg Indonéziában az ingyenes iskolai étkeztetési program miatt.
Indul az ősszel szedhető gombák szezonja: mutatjuk, melyek a legfinomabb ehető gombák ősszel, mit ír az őszi gomba lelőhelyek térképe és milyen őszi mérges gombákkal vigyázzunk!
Az amerikai élelmiszerbiztonsági hatóság (FDA) figyelmeztetést adott ki bizonyos Walmart áruházakban forgalmazott fagyasztott garnélarák fogyasztásával kapcsolatban.
Ha - gyakran házilag készült - étel elfogyasztása után tapasztaljuk a jellegzetes tüneteket, vagy sebfertőzésre gyanakszunk, azonnal forduljunk orvoshoz!
Vegyszerek keveredése miatt klórgázmérgezés történt a túrkevei fürdőben, ahonnan 120 embert kellett kimenekíteni, többen kórházba kerültek.
Teszteld tudásod a mai kvíz mérgező növényekkel kapcsolatos kérdéseivel, tanuld meg felismerni képről legalább ezt a néhány fajt! Ez szó szerint életmentő tudás.
Nő, mint a dudva, szépen piroslik, hívogat – de ne dőljünk be neki! Az indiaiszamóca dísznek való, nem pedig dzsemmnek. Aki biztosra akar menni, nézze a virágot és a bogyó állását.