A hír ennyi: landolt az első gólya Magyarországon, a tél pedig kezdhet csomagolni.
Hétfő kora délután kiürítették a Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikumot, miután szúrós szag miatt többen rosszullétre panaszkodtak. Az eset következtében huszonhárom diákot és egy felnőttet szállítottak kórházba megfigyelésre a mentők.
A riasztást követően a tanítást azonnal felfüggesztették, az intézményben tartózkodó 558 diáknak és pedagógusnak el kellett hagynia az épületet. A bejelentés negyed kettő körül érkezett a hatóságokhoz, ezt követően a helyszínre kiérkező mezőkövesdi hivatásos tűzoltók teljes körűen átvizsgálták a gimnáziumot.- írta a Telex.
Bár a szakemberek alaposan átkutatták az épületet, sem a szúrós szag forrását, sem veszélyes anyagra utaló nyomokat nem találtak. A levegő minőségének ellenőrzésére és az esetleges gázok kimutatására a katasztrófavédelem mobil laborját is a helyszínre riasztották, hogy speciális műszerekkel végezzenek méréseket.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







