Megszólalt a minisztérium a kórházi műtétek kapcsán: kiderült, ez vár a túlsúlyos betegekre
A minisztérium hangsúlyozta, hogy az ideiglenes ellenjavallattal rendelkező páciensek továbbra is várakozó betegként szerepelnek a rendszerben.
A minisztérium hangsúlyozta, hogy az ideiglenes ellenjavallattal rendelkező páciensek továbbra is várakozó betegként szerepelnek a rendszerben.
A túlsúlyos embereket egyszerűen nem lehet megoperálni áprilistól, ha csípőprotézisre várnak, akár évek óta a várólistán.
Sopsits Árpád 2023 végén agyműtéten esett át, azóta is súlyos beteg volt.
Mianmarban egyre többen adják el szerveiket a szegénység miatt. A feltáró riport bemutatja, hogyan működik az illegális szervkereskedelem Ázsiában.
A kórház szülészeti osztályának újranyitására tett korábbi ígéretek sem valósultak meg eddig.
A színész reméli, hamarosan botra cserélheti a járókeretet, de azt nem tudja, mikor térhet vissza a színpadra.
Vizsgálat nélkül küldtek el egy idős férfit az orvosi ügyeletről. A beteget végül taxival vitték át a közeli, szlovákiai kórházba, ahol azonnal megműtötték, majdnem meghalt.
Az első robotasszisztált gyermekműtét sikerét jelzi, hogy a páciensek már a beavatkozást követő nyolcadik napon hazatérhetett.
Magyarországon az egyik leggyakoribb "népbetegségnek" a látásproblémák számítanak, amelyek szinte minden korosztályt érintenek.
Nádai Anikó párja elmondta, kockázatos beavatkozás vár rá. Hajmásy Péter lesz a 'Ki vagy te valójában?' podcast következő vendége volt, ahol a rá váró műtétről is beszámolt.
Az egyes magánkórházak díjszabásai között óriási különbségek lehetnek, így érdemes megnézni előre és összevetni az árlistákat.
Egyes műtétek esetében csökkent a várólista hossza, míg más beavatkozásoknál sokat nőtt a várakozási idő.
Balesete következtében elrepedt Bodrogi Gyula jobb combcsontja, amelyet egy műtét során platinalemezzel erősítettek meg.
Hajdú B. István, az ország egyik legismertebb sportriportere idén tavasszal életveszélyes állapotba került, ami miatt sürgős műtétre volt szüksége.
Az utóbbi években Svájcban élt és dolgozott Geronazzo Mária, aki nemrégiben tért haza, elmondása szerint tanulni akar ezért jelentkezik az egyetemre, és egy műsoron is dolgozik.
A népszerű modell és műsorvezető, Horváth Éva még mindig kórházi kezelésre szorul, meglehetősen szörnyű balesetet szenvedett.
A projekt egyik legnagyobb kihívása a működőképes látóideg regenerálása, amely összeköti a szemet az aggyal.
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.
A túlsúlycsökkentő, másnéven bariátriai műtétek után elért testsúly és vércukorszint hosszú távon is fenntartható
Az előttünk álló őszi-téli hónapokban jön el a tervezhető bőrgyógyászati beavatkozások ideje.