Ötvenévesen húz újra futballcipőt a Fradi-legenda: itt tér vissza Vincze Ottó
Amikor ideje engedi, segíteni fogja a bajnoki álmokat dédelgető új csapatát Vincze Ottó.
Amikor ideje engedi, segíteni fogja a bajnoki álmokat dédelgető új csapatát Vincze Ottó.
Rúzsa Magdi hármasikrei születése óta egyre többet tér vissza szülőfalujába, Kishegyesre, ahol ma is az otthon és az élet legfontosabb értékeit találja meg.
Átadták a Tavak Kapuja Parkot, közismertebb nevén a „mályi tündérkertet”, amely nemcsak zöld sziget Mályi közepén, hanem új közösségi tér is. Videón mutatjuk, mi benne az extra!
Egy urbexes YouTuber simán bejutott a Soproni Erőműbe, körbesétált, pizzát rendelt, senki nem kérdezte meg, mit keres ott – a cég szerint most már megerősítették a biztonságot.
A Time Out Market Budapest hivatalosan is bejelentette, hogy várhatóan mikor nyitja meg kapuit a Blaha Lujza téri Corvin Palace-ban.
Irtózatos bukás volt a főszereplő az olasz körverseny keddi szakaszán, és a szlovén szupersztárnak is fel kellett adni a versenyt.
Azahriah után egy másik magyar rapper is kollaborációra lép egy nagy márkával - igaz, egyelőre ebből nem mutatott valami sokat.
Követői szerint hosszú ideje nem frissült a tartalom, miközben az előfizetési díjakat továbbra is levonják tőlük.
Lezárta a Kása Roland által üzemetetett Rolix YouTube-csatorna reklámozási gyakorlatát vizsgáló eljárását a Gazdasági Versenyhivatal.
Mi kell ahhoz, hogy az ember 14 évesen, majdhogynem iskola helyett kezdjen el pénzt keresni, ráadásul nem is alkalmazottként, hanem a saját feje után menve?
Az első továbbra is a TheVR csatorna, a második pedig változatlanul Whisper Ton. A harmadik helyen azonban már volt változás.
A YouTube videólejátszója jelentős átalakításon eshet át a közeljövőben, ami a vezérlőelemek elhelyezkedését és megjelenését is érinti.
A tiny house-ok, azaz apró házikók népszerűsége egyre nő, hiszen nemcsak a nyugodt környezet, hanem az egyedi élmény is vonzza a pihenni vágyókat.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki az egyik felkapott budapesti turistalátványosság közelében enne egy jó lángost
A két legjobban bevált tojásfestős technikánkat osztjuk meg veletek: az írókázást és a batikolást. De azt is eláruljuk, miből készíthettek természetes anyagokkal is csodaszépeket.
Hétfőn kezdődik a Meta ellen indított, mérföldkőnek számító trösztellenes per Washingtonban.
A Pénzcentrum vlogja, a CashTag új műsorvezető, videószerkesztő kollégáját keresi.
A teljes, közel ötven perces felvétel megtekintése nélkül nehéz pontos képet alkotni a történtekről.
Ez kész katasztrófa! Rendkívül alacsony a Tisza vízállása, a szakemberek szerint a vízgyűjtő területeken szinte semmi tartalék nincs. A helyzet kritikus!
Az elektromos meghajtású jármű várhatóan 300 ezer dolláros árcédulával kerül majd forgalomba.