A tavalyi járványszezonhoz hasonlóan idén is már a hetekben megtörténhet a tetőzés, de ha marad a 2025-ös forgatókönyv, még sokáig magasak lesznek a betegszámok.
A spárgában, a szárnyasokban és egyéb élelmiszerekben is megtalálható, aszparagin nevű aminosav csökkentése, illetve blokkolása jelentősen megnehezítette a melldaganatok áttétképződését egereken végzett kísérletekben - számoltak be a kutatók a Nature című tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban.
Az aszparagint a szervezet is képes előállítani, de jelentősebb mennyiségben megtalálható a nevét adó spárgában, a burgonyában, a hüvelyesekben, a dióban, a szójában és a teljes kiőrlésű lisztben, valamint a tejtermékekben, a húsban és a tojásban.
A Cancer Research UK brit rákkutató intézet cambridge-i munkatársai a mellrák egy agresszív formáját vizsgálták egereken. Normális esetben a rágcsálók néhány héten belül meghalnak, ahogy a tumor szétterjed a szervezetükben. Amikor azonban az egerek alacsony aszparagintartalmú étrendet kaptak, vagy gyógyszerekkel blokkolták a szervezetükben az aminosavat, akkor a daganatnak már "nehezére esett" a szétterjedés.
- idézte a BBC News Greg Hannont, a vizsgálatot végző kutatók egyikét. A Glasgow-i Egyetem szakemberei 2017-ben kimutatták, hogy a szerin és a glicin aminosavak kiiktatása lassította a limfóma és a bélrák előrehaladását.
- jegyezte meg a szakember, hozzátéve, hogy a páciensek étrendjének megváltoztatásával, vagy olyan gyógyszerek használatával, amelyek gátolják, hogy a tumorsejtek hozzáférjenek ezekhez a tápanyagokhoz, reményeik szerint a jövőben fejleszteni lehet a terápiákat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kutatók úgy vélik, hogy az aszparaginnak ebben a folyamatban, vagyis a rák terjedésében (metasztázis) van fontos szerepe. A spárga és egyéb aszparagintartalmú élelmiszerek kedvelőinek megnyugtatására azonban elmondták, hogy az eredményeiket még emberek bevonásával végzett tanulmányokkal is alá kell támasztani, illetve az aszparagint amúgy is nagyon nehezen lehetne kiiktatni az étrendből. A tudósok szerint hosszú távon az lehet a megoldás, hogy a páciensek tápanyagokban gazdag, de aszparagintól mentes speciális italokat kapnak.
A Breast Cancer Now nevű szervezet vezetője, Delyth Morgan óva int mindenkit attól, hogy a tanulmány hatására drasztikus változtatásokat hajtson végre az étrendjében anélkül, hogy előtte konzultálna az orvosával.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







