Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
A Magyar Víziközmű Szövetség kéri a lakosság közreműködését abban, hogy a jelenlegi helyzetben is viselkedjenek környezettudatosan, figyeljenek arra, hogy az otthoni csatornahasználat során is tanusítsanak fegyelmet és tudatosságot. Ma Magyarországon - nagyon felelős viselkedést tanusítva - napról napra több honfitársunk marad otthon - dolgozik, vagy éppen tanul gyermekével. Ez a megváltozott élethelyzet azonban több odafigyelést is igényel - minden szintéren; így van ez a wc-, valamint a szennyvízrendszer használatával is - közölte a szövetség.
Ahogyan arról sokat lehet hallani, a víziközmű szolgáltatók - mivel a ivóvízhálózat kiemelt jelentőségű infrasturktúrának minősül - a közegészségügyben kulcsszerepet töltenek be a jelenlegi helyzetben. Mindannyian meghozták és bevezették a veszélyhelyzetre vonatkozó intézkedési terveiket.
Kérik a lakosságot, hogy tartsák be az alábbi fontos lépéseket a mosdó-, illetve csatornahasználat során:
- Tilos a szennyvízcsatornába konyhai maradékot, nedves törlőkendőt, pelenkát, egészségügyi betétet, tampont, oldószereket, ruhákat és gyógyszereket, gyógyszeripari készítményeket, benzint, vegyi anyagot, robbanásveszélyes folyadékot valamint építési törmeléket, juttatni!
- Kérjük fokozottan figyeljenek arra, hogy a nedves törlőkendők, a csomagolásokon lévő tájékoztatóval ellentétben nem bomlanak le kellő gyorsasággal a csatornahálózatban és ezért ott - bármennyire is hihetetlen - a dugulások kb. 75 %-ért felelősek. Amennyiben ezt számszerűsíteni szeretnénk, ezek a hibaelhárítások éves szinten közel 2, 85 milliárd forint többletköltséget okoznak az ágazatnak.
- Fontos megjegyezni, hogy egy nagyobb dugulás nem "csak" plusz munkát jelent a szennyvíztisztító telepen dolgozó munkatársaknak, de rosszabb esetben fizikai valójában a háztartásokban is megjelenhet a probléma: először csak a wc-t nem lehet lehúzni, aztán ha ez fokozódik, elindulhat visszafelé annak tartalma is!
Szemléltetésképp ezt a gyomorforgató "szörnyet" is kiposztolták, amit valamelyik csatornából szedtek ki:
Tudatos odafigyeléssel nemcsak a helyi dugulásokat lehet megelőzni, de a csatornahálózat állapotáért, a szennyvíztisztító telepek megfelelő működéséért is sokat lehet tenni! És erre a jelenlegi helyzetben kiemelten szükség van!
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- húzták alá.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







