Bár nem indított el általános alkoholfogyasztási hullámot Magyarországon a koronavírus-járvány, de rávilágított arra, hogy bizonyos társadalmi csoportokban jelentősen többet ittak.
Megkapta a sürgősségi engedélyt a AstraZeneca és az Oxford Egyetem közösen fejlesztett vakcinája az Egyesült Királyságban, a várakozások szerint a jövő héten elérhetővé válik a vakcina és a Pfizer vakcinája mellett már ezzel is olthatják a briteket.
Eddig a Pfizer és a BioNTech közösen fejlesztett vakcinájával oltottak Nagy-Britanniában, amit 600 ezer ember kapott meg - írja a CNBC kormányzati forrásokra hivatkozva. Az engedélyezésnek köszönhetően pedig napokon belül egy újabb vakcina lesz elérhető a briteknek. Az AstraZeneca közleménye szerint az újév elején elindulhat az oltás az Egyesült Királyságban a frissen engedélyezett vakcinával, amit az Oxford Egyetemmel együttműködésben fejlesztettek.
Az első negyedévben több millió adag leszállítását tervezi a vállalat, a brit kormánnyal összesen 100 millió dózisra van szerződése. Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem oltóanyagának hatékonysága a vizsgálati eredmények alapján átlagosan meghaladja a 70 százalékot, de alkalmazási technikáktól függően elérheti a 90 százalékot.
A harmadik generációs vakcinatechnológiák egyik csoportját a vektorvakcinák képezik, ami az AstraZeneca fejlesztése is. Ezekben egy a koronavírustól eltérő vírust használnak a bejuttatáshoz, amelynek során a SARS-CoV-2 tüskefehérjéjének génjét a vektorként használt vírus genetikai állománya hordozza. Így a vektorként felhasznált, betegséget nem okozó vírus juttatja be a kifejezni kívánt célgént. A vektorként használt vírus általában valamely humán vagy nem humán adenovírus módosulata.
Alig ismert nyugdíjkatasztrófa érik a fejlett világban: küszöbön az összeomlás, nehéz lesz elkerülni
Hol él a legtöbb 100 év feletti ember? Vajon miért Japán vezeti a rangsort? És hogyan alakul a várható élettartam Európában? Mutatjuk!








