Március 20. körül, valamint április elején kaphatják meg a pedagógusok a ma bejelentett 150 ezer forintos plusz juttatást.
Ezt okvetlenül tudnia kell minden gyógyszert felírató betegnek: jöhet a felzúdulás az orvosi rendelőkben
A Belügyminisztérium február közepén benyújtott törvénytervezete szerint a jövőben gyógyszerészek és szakápolók is jogosultságot kapnának az elektronikus vényírásra, ezzel tehermentesítve a háziorvosokat. A javaslat megosztotta a szakmát: míg a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a betegbiztonsági garanciák hiánya miatt ellenzi a lépést, a gyógyszerészek és több szakértő üdvözli a változtatást, amely számos európai országban már bevett gyakorlatnak számít a krónikus betegek ellátásában - írta meg a Telex.
Sok beteg számára ismerős a helyzet, amikor kizárólag a rendszeresen szedett gyógyszerek felíratása miatt próbálja elérni háziorvosát, gyakran sikertelenül. A túlterhelt orvosoknak ez adminisztrációs terhet, a pácienseknek pedig felesleges köröket jelent. Ezt a problémát kívánja orvosolni az új jogszabály, amely azonban komoly szakmai vitát váltott ki. A Magyar Orvosi Kamara szerint az alapvető biztonsági garanciák hiányoznak a tervezetből. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke viszont úgy látja: mivel a terápiát továbbra is az orvos határozza meg, a lehetőség ellenőrzött körülmények között nagy segítséget jelenthet.
A rendelet tervezete szigorú korlátok közé szorítaná a vényírási jogot. Dobson Szabolcs szakgyógyszerész elemzése szerint a gyógyszerészek nem indíthatnának új terápiát, kizárólag a már beállított, stabil gyógyszeres kezelés folytatására lenne lehetőségük. A feltételek értelmében csak akkor írható fel a készítmény, ha a háziorvos az elmúlt fél évben már legalább 120 napra elegendő mennyiséget rendelt belőle a betegnek. Emellett a kiadható mennyiséget harminc napban maximalizálták, valamint szigorúan tiltják a kábítószerek és pszichotróp anyagok felírását. A folyamat kötelező eleme lenne az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatainak ellenőrzése is a párhuzamos gyógyszerelés elkerülése érdekében.
A MOK egyik legfőbb kifogása, hogy a döntés előkészítésébe nem vonták be az orvosokat, így a tervezet szakmailag aggályos. A kamara kiemelte: a gyógyszerészek nem férnek hozzá minden klinikai információhoz (például a friss laboreredményekhez), és fizikális vizsgálat hiányában nem feltétlenül ismerik fel, ha a beteg állapota romlott. Szintén kockázatosnak tartják, hogy a vényírás azonnali gyógyszerkiadással jár, ami csökkenti az utólagos orvosi kontroll lehetőségét.
Rékassy Balázs egészségügyi szakmenedzser szerint ugyanakkor a háziorvosi rendelők és a patikák közötti szorosabb együttműködéssel a rendszer működőképes lehet. Úgy véli, egyszerűbb esetekben, például egy húgyúti fertőzésnél, reális opció lehet a gyógyszerészi segítség. A krónikus betegeknél pedig az orvos beállíthatná az EESZT-ben, hogy a következő éves kontrollig a gyógyszerész is felírhassa a recepteket. A szakember szerint a lépés valójában egy kényszermegoldás, amely a háziorvoshiányra és az ellátórendszer túlterheltségére reagál.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nemzetközi viszonylatban a javaslat nem számít példátlannak. Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt egészségpolitikusa rámutatott: Nyugat-Európában régóta elfogadott gyakorlat, hogy a feladatokat megosztják az orvosok és a gyógyszerészek között. Míg az Egyesült Királyságban a megfelelően képzett gyógyszerészek jelentős autonómiával rendelkeznek, Franciaországban inkább a háziorvossal való együttműködés a jellemző. A magyar tervezet a nemzetközi példákhoz képest szűkebb jogköröket biztosítana, és inkább egyfajta biztonsági hálóként szolgálna arra az esetre, ha a beteg nem éri el az orvosát.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







