3 °C Budapest
Calculate drug cost.,doctor is calculating cost of treatment

Elképesztő vesztegetések a magyar kórházakban: van aki 800 ezer forintos hálapénzt ad, kattan is a bilincs

2023. április 14. 19:17

Nem ismerte el a debreceni orvos, hogy hálapénzt fogadott el, asszisztense azonban bűnösnek mondta magát a bíróságon, így nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Hálapénzt sem adni, sem kapni nem szabad, mert bűncselekmény 2021 óta, az orvosra 5 év letöltendőt kért az ügyészség - adta hírül az RTL Híradó.

Sebészorvos a gyanúsított abban a debreceni perben, ahol a szakembert üzletszerű vesztegetéssel gyanúsítanak. A vád szerint négyszer, összesen 55 ezer forint hálapénzt fogadott el. A vádlott nem ismerte el bűnösségét, viszont az asszisztense igen, őt felfüggesztett börtönre ítélték. Az orvost egyébként a börtönbüntetés mellet plusz 3 évre eltiltanák a praktizálástól is. Kiderült az is, hogy a gyanú szerint simlis orvost még 2021 őszén kapták el, az elsők között volt, aki lebukott.

A híradó emlékeztet, 2021 óta bűncselekménynek számít hálapénzt adni, és azt elfogadni. Pap Judit, a Nemzeti Védelmi Szolgálat szóvívóje a riportban elmondta, tavaly 11, idén eddig 3 eset kapcsán tettek feljelentést. A hálapénzek összege nagyon változó, 10 ezer forinttól 800 ezer forintig terjed. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?