-1 °C Budapest
two men clinking glasses of whiskey drink alcohol beverage together at counter in the pub

Ezt eddig még az orvosok sem tudták az alkoholról: új mellékhatásra derült fény

2023. augusztus 7. 20:29

Csak a teljesen absztinens embereknél igaz, hogy nem emelkedik a vérnyomásuk - az alkalmi, ritka alkoholfogyasztókról ez nem mondható el, a nagyivók pedig súlyos veszélyben vannak, erre mutat rá egy új felmérés eredménye.

Azok sincsenek teljes biztonságban, akik sokkal ritkábban fogyasztanak alkoholt az átlagosnál - erről értekezik egy orvoscsoport azután, hogy mintegy 19 ezer ember bevonásával kísérletet végeztek, írja az Origo. Mint kiderült, a vérnyomást a sokkal ritjább alkoholfogyasztás is megemeli, ráadásul egy ijesztő hatást is felfedeztek.

Persze a masszívan, illetve gyakrabban italozók súlyosabb veszélyben vannak: minél több a napi átlagos alkoholfogyasztásuk grammban mérve, annál jelentősebben emelkedik lassan a vérnyomásuk. A kutatásban teljesen absztinens embereket is vizsgáltak, és még ők is sokkal jobban állnak, mint a ritkán ivók. Az orvoscsoport szerint tehát ha a vérnyomásunk miatt aggódunk, akkor a legjobb megoldás az, ha egyáltalán nem fogyasztunk alkoholt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?