10 °C Budapest

Bréking! Ilyen még nem volt Magyarországon: történelmi mélyponton a forint

2019. augusztus 29. 14:57

Csütörtök délután történelmi mélypontra esett a forint, egy euróért 331 forintot kell fizetni. Ilyen még soha nem volt Magyarország történetében - írja a Portfolio.

A délutáni hullámszerű forintgyengülés oda vezetett, hogy új történelmi mélypontra esett az euróval szemben 332 közeli szinten. Mivel a dollár is erős, így vele szemben a 300-as kerek szintet is átlépték a jegyzések, azaz új 2,5 éves mélypontra ütötték a forintot, és közel járunk ott is a történelmi mélyponthoz.

  • Az amerikai-kínai kereskedelmi háború és a Brexit körüli bizonytalanság általánosan nyomasztja a befektetői hangulatot a világban
  • A német gazdaság recesszió felé halad, mindez pedig a gazdaságilag nyitottabb országokat, mint Magyarország, kedvezőtlenebb gazdasági helyzetbe hozza
  • Közben a feltörekvő piacok közül az egyik legnagyobb negatív reálkamattal a magyar eszközök rendelkeznek
  • A tavaly nyári forintesési hullám során felerősödtek az MNB-vel kapcsolatos kamatemelési várakozások, most viszont ennek nyoma sincs, mivel az infláció a toleranciasávon belül jár, és a globálisan extrém alacsony hozamkörnyezet lefelé szorítja a magyar hozamkörnyezetet is
  • Mindez együttesen ássa alá a forint erejét
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?