3 °C Budapest
Tiszafüred, 2021. április 9.Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a megújult fõtér ünnepélyes átadásán Tiszafüreden 2021. április 9-én. A több mint félmilliárd forintos beruházás túlnyomórészt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán elnyert támogatásból valósult meg. A tervek szerint a teljesen új közösségi terület kulturális és idegenforgalmi rendezvények helyszínéül is szolgál majd. Kialakításra került a Városliget közpark, ahol a Tisza-tó legnagyobb játszótere készült el, amely több mint 15 játékelemet tartalmaz.MTI/Czeglédi Zsolt

Új gazdaságélénkító javaslatokat jelentett be Varga Mihály: a SZÉP-kártyákat is érinti

2021. április 19. 16:31

Fokozatosan újranyit az ország, ezért ülésezett a Nemzeti Versenyképességi Tanács, amely új javaslatokat fogalmazott meg – közölte Varga Mihály Pénzügyminiszter a Facebook-ra feltöltött videójában.

Magyarország átoltottsága kiemelkedő Európában, ezzel lehetővé vált, hogy a gazdaság újraindítását támogató intézkedésekről tárgyaljunk – mondta Varga Mihály. A tanács javaslatai a következők:

  • A turizmus-vendéglátást segítve a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedésének hosszabbítására tesznek javaslatot, amely 10 milliárdot hagyhat a cégeknél. A Szép-kártya szocho-mentességének meghosszabbítását is javasolják, ami szintén 10 milliárd forintot hagyhat a vállalatoknál. Javasolják a reprezentáció és üzleti ajándék szocho-jának felfüggesztését év végéig, ami 15-20 milliárdot jelenthet a cégeknek.
  • A második javaslat a nehéz helyzetben lévő vállalkozások segítése, ilyen pl. a pótlékmentes fizetési halasztás. A kkv-k gyorsabb áfavisszatérítésének fenntartását javasolják az év végéig, ahogy a negatív adóalappal rendelkező energiaellátók jövedelemadó-alapjának csökkentésére is javaslatot teszünk – mondta Varga.
  • A harmadik cél az, hogy amennyi munkahelyet a vírus elvett, annyit teremtsenek. Javasolják, hogy a szocho-kedvezmény 6 hónap helyett már 3 hónap munkanélküliség után is legyen igényelhető, ez 30 milliárd forintot hagytat a vállalkozói szektornál.

Ha az átoltottság sikeresen emelkedik, akkor az idei második negyedévben már kétszámjegyű lehet a magyar gazdaság növekedése – mondta Varga, azt azonban nem említette, hogy ez egy technikai hatás: a tavalyi második negyedévben kétszámjegyű volt a visszaesés.

Címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?