2 °C Budapest
Positive rapid SARS COV 2 (Covid-19) antigen test on a blue background

Így fog folytatódni a magyar koronavírus-kálvária: újabb járvány-hullámokra figyelmeztetnek

2022. március 2. 10:29

Ugyan a fertőzöttek és a kórházban kezeltek száma erős csökkenésnek indult az utóbbi időben, Rusvai Miklós virológus szerint nem számíthatunk az ötödik hullám végére a május előtt – írja az Infostart. FIgyelmezetett arra is, hogy még cárhatóak újabb járványhullámok, akár most tavasszal is.

Az új fertőzöttek száma folyamatos csökken az omikron variáns gyors felfutása után, azonban nem elég gyorsan ahhoz, hogy a járvány végén legyünk. Ha megmarad ez az ütem, akkor szerint március végére alacsony, akár pár százas napi fertőzöttszám várható, de a járvány csak májusra fog teljesen véget érni – nyilatkozta Rusvai.

A virológus azonban kiemelte: biztosan lesznek még újabb koronavírus-hullámok, szerinte ez ősszel várható. Ehhez hozzátette azt is, hogy az Ukrajnából érkező menekültek tömegei is befolyásolhatják a járvány alakulását. A szűkös elhelyezési a körülmények, a stressz és a nélkülözés mind közrejátszhatnak egy esetleg újabb tavaszi fertőzéshullám kialakulásában. Rusvai szerint a koronavírus-fertőzés a jövőben egyszerű náthává fog szelídülni, így remélhetőleg a későbbi a járványhullámok nem fognak már olyan egészségügyi leterheltséget jelenteni, mint az eddigiek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MEDIA1  |  2026. február 4. 09:24
Egy ismert internetes szerkesztőséghez igazol Rédli Balázs.
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?