Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki értékhez képest 2658,85 ponttal, 6,61 százalékkal emelkedve 42 905,55 ponton zárta a hetet.
A forgalom 190,623 milliárd forint volt az előző heti a 322,227 milliárd forint után. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött elemzésében azt emelte ki, hogy az orosz invázió óta először zár emelkedéssel a BUX. Józsa Bence kitért a keddi kamatdöntő ülésre is, amely 100 bázispontos emeléssel 6,4 százalékra növelte a hitelkamatokat. A jegybanki döntés bővítette a monetáris mozgásteret, ami a jelenlegi helyzetben kulcsfontosságú - tette hozzá.
A kereskedést továbbra is főképp a háborús események határozzák meg, mivel a legnagyobb forgalmú kibocsátó, az OTP az orosz és az ukrán piacon egyaránt érdekelt. Az eladási hullámnak ugyanakkor vége, ami arra utalhat, hogy a bank túljutott a tőzsdei mélypontján. A Mol árfolyamának szintén nem tettek jót az elmúlt hetek, de az olaj világszinten drágul, így az üzemanyagok árának állami szabályozása sem állította meg az erősödést.
A hét végére Európa-szerte javult a tőzsdei hangulat, a befektetők már kevésbé érzékenyek a geopolitikai fejleményekre. A feltörekvő országok devizáival együtt a forint kilengései szintén mérséklődtek.
A héten 15,65 százalékkal az OTP érte el a legnagyobb erősödést, 152 milliárd forintos forgalom mellett. Árfolyama 12 045 forinton fejezte be a hetet.
A Mol-részvények értéke 3,11 százalékkal nőtt, heti forgalmuk 20,692 milliárd forint, záró értékük 2590 forint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Richter 2,73 százalékkal erősödött 13,313 milliárd forintos forgalom mellett. A pénteki zárásra árfolyama 7140 forintig emelkedett.
A Magyar Telekom 1,38 százalékkal gyengülve 394 forinton zárt. Heti forgalma 20,692 milliárd forint lett.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2,24 százalékos emelkedéssel 3652.02 pontra nőtt, alig több mint 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







