Az euróövezet gazdasági teljesítménye januárban tovább veszített lendületéből: immár második hónapja lassult a növekedés üteme.
A 2021-es rekordadatokat is túlszárnyalták 2022 januárjának áfabevételei, pedig az állami juttatások és béremelések csak a februári és márciusi számokban jelennek majd meg.
Januárban 751 milliárd forintnyi áfabevétele keletkezett a központi költségvetésnek, ami csupán 3,7 milliárd forinttal marad el a tavaly januárban és februárban összesen beérkező általános forgalmi adótól – derült ki a Magyar Államkincstár adataiból.
A költségvetés áfabevételeit alapvetően négy tényező határozza meg: a forgalom és az árszínvonal alakulása, a feketegazdaság mérete és az esetleges áfakulcsváltozások. Ebben az évben – egyelőre – nem került újabb termékkör a kedvezményes kategóriába, míg a feketegazdaság évről évre zsugorodó méretéről csak utólagos becslések állnak rendelkezésre, írta a Világgazdaság.
A forgalomra kedvezően hatott, hogy az idén nem voltak jelentős járványügyi korlátozások, amelyek visszafogták volna a lakosság költekezését, sőt, a vásárlások élénkülését a magas foglalkoztatás, valamint a bérek emelkedése is támogatta. Emellett nyilvánvalóan a magas infláció is pozitívan hat az áfabevételekre
– szögezte le Molnár Dániel, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági elemzője. Kiemelte, hogy bár egyhavi adatból nem szabad messzemenő következtetést levonni, hiszen kérdéses, hogyan alakultak az áfa-visszaigénylések, ezzel együtt az áfabevételek további emelkedése várható. A szakember megerősítette, hogy az állami juttatások hatása a februári és márciusi adatokban jelenik majd meg, ugyanúgy, mint a minimálbér és a garantált bérminimum, illetve a magasabb kategóriákban történt béremelések is ekkortól válnak effektívvé. Hozzátette, hogy az orosz–ukrán háború elhúzódása is magasabb inflációt, tehát magasabb áfabevételt eredményezhet.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







