5 °C Budapest
Reading contract at dining table

Százezreket hagynak az államnál ezek a magyarok: erről a támogatásról csak kevesen tudnak

2022. május 19. 11:04

Jelentős összegek mehetnek pocsékba, ha a pénztártagok nem módosítják az szja-bevallásukat. A pénztárakon keresztül történő takarékoskodáshoz ugyanis állami támogatás, évente 20 százalék adó-visszatérítés, maximum évi 150 ezer forint is jár, azonban nem automatikusan. Az adókedvezményről rendelkezni kell az éves adóbevallásban, ha ezt valaki elmulasztja, akkor komoly összegről mond le. Egy friss felmérés szerint ráadásul csak minden harmadik ember tudja, hogy a pénztári tagság mellé állami támogatás is jár.

Fontos dátum közeleg: a tavalyi személyi jövedelemadóról szóló bevallásokat május 20-ig, péntekig kell beadni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) évek óta több millió magánszemélynek készíti el a szja-bevallási tervezetét, azonban érdemes ezeket a bevallásokat ellenőrizni – hívja fel a figyelmet a Prémium Pénztárak. Az 1%-ok felajánlásáról is külön kell rendelkezni, de emellett például az egészség- és nyugdíjpénztári tagoknak járó kedvezményt is igényelni kell az adóbevallás elkészítésekor. Az a pénztártag, aki ezt nem teszi meg, jelentős összegtől eshet el. Sokan azonban nem is tudnak arról, hogy állami támogatással is takarékoskodhatnak.

Nem automatikusan jár

Az idei határidő különleges helyzetet hozott: a gyermeket nevelőknek adott egyszeri adóvisszatérítés összegét az érintettek már megkapták, de akik erre nem jogosultak vagy van még miből visszaigényelni a kedvezményt, azoknak továbbra is május 20-ig kell ezt megtenniük.  

A pénztárakon keresztül történő takarékoskodást állami támogatással is ösztönzik, ez azt jelenti, hogy tagság mellé, az egészség- és nyugdíjpénztári befizetések után egyaránt évente 20 százalék adó-visszatérítés, maximum évi 150 ezer forint jár. Összességében tehát az egészségpénztári tagok esetében az egészségügyi kiadások, legyen szó vizsgálatról vagy éppen gyógyszervásárlásról, 20 százalékkal mérsékelhetőek. Hasonlóképpen a nyugdíjpénztári befizetések után is a tagok minden évben a befizetéseik 20 százalékát, maximum évi 150 ezer forintot kaphatnak. Ez az összeg a hosszú távú nyugdíjmegtakarítás esetén kvázi a vagyont növelheti, ha az érintett az összeget újra befizeti

 - mondta Pataki Tímea, a Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke. A szakember hozzátette, hogy a visszatérítés azonban nem jár automatikusan: az adókedvezményről rendelkezni kell az éves adóbevallásban. Ha ezt a pénztártagok nem teszik meg, akkor elvesztik ezt az összeget.

A pénztár évente január 31-éig küld a tagoknak egy igazolást, ennek alapján kell az adókedvezmény visszaigényléséről rendelkezni az szja bevallásban. A visszatérítést a nyugdíj- vagy az egészségszámlára lehet kérni, hiszen ebben az esetben ezzel az összeggel is tovább gyarapodik a megtakarítás vagy éppen az egészségcélokra elkölthető összeg. Az adóbevallásban tett rendelkezés alapján az adókedvezmény összegét egyébként a NAV 30 napon belül visszautalja

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 – mondta Pataki Tímea.

Kevesen tudnak róla

A reprezentatív kutatás szerint azonban csak minden harmadik ember tudja, hogy a pénztári tagság mellé állami támogatás is jár. Az állami támogatás ismerete egyébként az önkéntes nyugdíjpénztár esetében magasabb mint az egészségpénztárnál, azaz kevesebben vannak azzal tisztában, hogy az egészségügyi kiadásaikat állami támogatással mérsékelhetnék. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?