A BÉT részvényindexe, a BUX 440,56 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 128 391,02 ponton zárt hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe növekvő forgalom mellett csökkent a héten, a BUX 39 331,33 ponton zárt pénteken, az előző heti zárásnál 81,41 ponttal 0,21 százalékkal alacsonyabban.
A forgalom az előző heti 38,25 milliárd forintról 41,03 milliárd forintra nőtt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte: az MNB a keddi kamatdöntő ülésen a vártnál jóval nagyobb mértékben, 185 bázisponttal emelte az alapkamatot, valamint csökkentett a kamatfolyosó aszimmetriáján, csütörtökön pedig megtörtént a két kamatszint összezárása, miután az egyhetes betéti tendert 7,75 százalékon hirdette meg az MNB.
A kamatdöntés után az MNB hangsúlyozta, hogy határozott lépésekkel folytatja a monetáris szigorítást. A jegybank szerint az infláció az őszi hónapokban tetőzhet, de az év második felében is a kétszámjegyű tartományban maradhat. A frissített előrejelzése szerint idén 11,0-12,6 százalékos, jövőre 6,8-9,2 százalékos, majd 2024-ben 3 százalék körüli lehet a fogyasztói árindex.
A kommentárban az Equilor kitért arra, hogy jelentős felértékelés előtt állna az OTP, ha sikerülne rendezetten elhagynia Oroszországot. A Bloomberg féléves elemzése alapján a közép-európai bankok stabil lábakon állnak, de még mindig jelentős szabályozói és Oroszország-specifikus kockázatok vannak. Az elemzés az OTP-re külön kitért és kiemelte, hogy a legnagyobb kockázat az orosz kitettség, és nagyrész emiatt nyomott a bank árfolyama. A Bloomberg elemzése szerint a bank stabil pénzügyi helyzete lehetővé teszi, hogy agresszíven növekedjen a közép- és dél-európai régióban, ami akár kompenzálhatja is az Oroszország miatt kieső közel 10 százalékos bevételt, míg az értékelési szorzók meredeken emelkedhetnének - ismertették.
- A héten a vezető részvények közül csak a Richter erősödött, árfolyama 1,31 százalékkal emelkedett, a papír pénteken 6940 forinton zárt, heti forgalma 6,17 milliárd forint volt.
- Az OTP árfolyama 0,12 százalékkal csökkent, a részvény pénteken 8390 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma a héten 23,73 milliárd forintot tett ki.
- A Mol 0,48 százalékkal gyengült, a hetet 2912 forinton zárta, forgalma csaknem elérte a 9,4 milliárd forintot.
- A Magyar Telekom 2,87 százalékkal gyengült a héten, 322 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta az 1,14 milliárd forintot.
- A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3707,69 ponton zárt a héten, ami 87,41 ponttal, 2,30 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







