A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 460,54 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel, 121 795,19 ponton zárt csütörtökön.
Továbbra is negatív a nemzetközi befektetői hangulat a recessziós félelmek miatt, a dollár pedig hajnalban újra erősödni kezdett az euróval szemben, és ezzel párhuzamosan 407 körülről 408 fölé ugrott az euró is, azaz a tegnap kialakult történelmi mélypontja felé mozdult ismét a forint. Közben a dollár a kerek 400-as szint közvetlen közelében jár.
Úgy tűnik, ma sem ússzuk meg a rekordokat, ismét történelmi mélypont felé mozdul a forint. Nem csak az euróval, hanem a dollárral szemben is fontos lélektani szint esett el, a 401-es árfolyam több mint 1 százalékkal haladja meg a kedd estit. Mondani sem kell, hogy ez is történelmi csúcs.
Szerda délelőtt 410 fölé gyengült a forint az euróval szemben, ez 0,7%-kal magasabb a tegnapi jegyzésnél.
Ezt követően délre már 412 fölé emelkedett a jegyzés, ezzel 1,1%-os gyengülésben van ma a forint. A dollár 403,7 forintba kerül éppen.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







