A magyar kiskereskedelem több fronton küzd a bizonytalan szabályozási környezettel, a visszafogott fogyasztói hangulattal és a szűkülő árrésekkel.
Egyelőre nem tervezi a Magyar Nemzeti Bank, hogy bevezesse az 50 ezer forintos bankjegyet. Azzal indokolnak, hogy az elektronikus fizetés már rendkívül elterjedt.
Bár a rekordméretű infláció indokolttá tehetné, a Magyar Nemzeti Bank egyelőre biztosan nem tervezi, hogy bevezesse az 50 ezer forintos bankjegyet - írja a 24.hu. A jegybank azzal indokolta, hogy napjainkra annyira elterjedtté váltak az elektronikus fizetési szolgáltatásoka, hogy indokolatlan a bankjegyállomány frissítése - pedig a jegybankok ezt időről időre megteszik.
A jelenleg forgalomban lévő legmagasabb címletű bankjegy, a húszezres bankó már több mint 20 éve, 2001-ben jeelnt meg a készpénzforgalomban. Amikor ezt bevezették, akkor már 70 százalékos volt a GDP növekedése az előző frissítés (a tízezres bankjegy bevezetése) óta, valamint az infláció is rendkívül magas volt - vagyis a gazdasági helyzet több ponton is hasonlatos volt a maihoz. Ennek ellenére a jegybank azzal érvel, hogy azok, akik a medián keresetet (271 ezer forint) készpénzben kapják kézhez, keveset látnának az új címletből - ha az valóban az 50 ezres bankó lenne.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







