0 °C Budapest
Stormy rain cloud background

Sötét fellegek gyülekeznek Magyarország felett: hónapok óta csak drámai számok érkeznek

2023. február 21. 18:34

Rekordszintű infláció Európában, ezzel párhuzamosan az ügyfelek fizetési gyakorlata folyamatosan romlik. A magyar vállalatok 55 százalékában jelent problémát a körbetartozás és ahazai cégek 57 százaléka már most profitvisszaesést tapasztal.

Hónapok óta drámai számokat látunk: 2022-ben az eurózóna inflációja 8,5% volt, míg Magyarországon a 2022 éves infláció mértéke elérte a 14,5%-ot, ami több mint két évtizedes rekordot jelent. Nem sokkal korábban az infláció az Európai Unióban is negatív rekordszintet mutatott: augusztusban, 10,1%-kal elérte a legmagasabb szintet az EU 1993-as megalakulása óta.

Ez részben a jegybankok politikájának volt köszönhető, amely következtében minden gazdasági szereplő olcsón jutott tőkéhez. Aztán jött a koronavírus-válság, amely nemcsak pénzügyi szűkösséget okozott számos magán- és üzleti ügyfélnek, hanem az áru- és anyagellátást is megakasztotta, ami általános áremelkedéshez vezetett. A vásárlóerő csökkenése mellett az ukrajnai háború kitörése óta az energiaárak növekedésével is meg kell küzdeniük a cégeknek.

Az infláció súlyosbítja a fizetési késedelmek hatásait

Az infláció különböző hatásai már most is veszélybe sodorják az egyes cégeket, ez pedig a fizetési késedelmek formájában tovább súlyosbodik. Az EOS európai fizetési szokásokat vizsgáló tanulmánya szerint – amelynek keretében 16 európai ország 3200 pénzügyi vezetőjét kérdezték meg – ezen nehézség leküzdése már sok vállalat számára kulcsfontosággal bír. A nyugat-európai országokban minden ötödik ügyfél késve vagy egyáltalán nem fizet, míg ugyanez Magyarországon minden negyedik ügyfélre jellemző. Ez a tendencia különösen az elmúlt három évben erősödött jelentős mértékben.

A felmérésben résztvevők 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a késedelmes fizetés oka az volt, hogy üzleti és magánügyfeleik szintén fizetési mulasztással küzdöttek, míg a magyar vállalatok esetében 55% volt a körbetartozás aránya. Külön érdekesség, hogy a magánvásárlók számára értékesítő cégek (B2C) esetén a megkérdezettek 72 százaléka jelezte, hogy még a vírushelyzettel kapcsolatos utóhatásra hivatkoznak a késedelmes fizetés okaként.

Az árak növekedése és a vásárlóerő csökkenése valószínűleg tovább erősíti ezt a tendenciát a következő időszakban, és akár láncreakciót is kiválthat a vállalatok körében. Ez nem csak annak köszönhető, hogy a rendelkezésre álló tőkéjükben érezhető értékcsökkenést tapasztalnak, hanem annak is, hogy a nemteljesítő ügyfelek miatt tényleges csökkenés történik. Még azon vállalatok is megszenvedik az infláció hatásait, amelyek végül megkapják a kiegyenlítésre váró összeget, mivel a pénz vásárlóereje gyakran drámaian lecsökkenhet a kifizetésig eltelt időben.

Azok az adósságok, amelyek korábban kellemetlenséget okoztak, most egzisztenciális veszélyt jelentenek. Az EOS tanulmánya szerint a megkérdezett cégek több mint fele (51%) már most is profitvisszaesést tapasztal, ez hazánkban 57%, jóval több mint egyharmaduk pedig már likviditáshiánnyal küzd (42%), ez a magyarok körében 43%. A vállalatok csaknem harmada csökkentette beruházásait, illetve emelte a termékek és szolgáltatások árát, ezzel akaratlanul is felgyorsítva ezt a tendenciát.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A hatékony követeléskezelés enyhítheti a vállalatokra nehezedő nyomást

A kintlévőségkezelés kiszervezése erre szakosodott cégekhez, vagy a követelések teljes körű értékesítése is segítséget jelenthet a cégeknek. Ezzel értékes időt, fáradságot és munkaerőt takaríthatnak meg, amit az alaptevékenységükre fordíthatnak. Lencsés Tamás, az EOS Magyarország ügyvezetője szerint a professzionális követeléskezelésből az egész gazdaság profitálhat.

Az elmúlt három évben az EOS-hoz hasonló követeléskezeléssel foglalkozó cégeknek átlagosan a bevétel hat százalékát sikerült biztosítani ügyfeleik számára. Ez döntő tényező lehet azon vállalatok számára, amelyeknek meg kell őrizniük likviditásukat és befektetési képességüket a rekord infláció idején is. Az EOS Magyarország ráadásul olyan digitalizációhoz kapcsolódó újításokkal igyekszik irányt mutatni a szektor szereplői számára, mint a chatbotok használata, vagy éppen a Magyarországon először bevezetett online bankkártyás törlesztési lehetőség

– mondta el a szakember.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?