10 °C Budapest
10 Euro banknote on a 100 Forint bank note

2030-ban vezetheti be az eurót Magyarország: amíg nem állunk készen, csak veszítenénk rajta

2023. június 4. 14:42

Matolcsy György jegybankelnök a Kossuth Rádió Felfedező című műsorának vendége volt, ahol elmondta, hogy szerinte az eurózóna és az Európai Központi Bank elmúlt 25 évének legnagyobb eredménye, hogy egyáltalán fennmaradt. Úgy fogalmazott, már húsz ország vezette be az eurót, és valamikor hazánknak is erre az útra kell lépnie - írja a 24.hu.

"A Magyar Nemzeti Banknak van egy világos, határozott, mindenki számára érthető álláspontja: kötelező bevezetnünk az eurót, ami egy kettős döntés lesz, a magyar kormány és az Európai Bizottság közös döntése" – mondta Matolcsy György, aki 2030-ra jósolja, hogy elérjük az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjének közel 90 százalékát. A jegybank álláspontja szerint ekkor már érettek leszünk az euróra, előtte bevezetni szerinte felelőtlenség lenne.

Mindaddig, amíg mi a felzárkózás végső szakaszába nem érünk, addig nekünk szükségünk van egy önálló, nagy mozgásterű, nemzeti jegybank eszközeire és forrásaira – magyarázta a jegybank elnök a műsorban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?