Vidék nélkül nincs Magyarország? Itt áll feketén-fehéren: így uralja le a főváros a gazdaságot

A magyar településszerkezet egyik legnagyobb problémája, hogy Budapest túlméretezettsége miatt elvonja a többi város elöl a beruházásokat és a munkaerőt, így kiüresítve a vidéki területeket és hátráltatva a többi város fejlődését – közölte az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány, mely az ország fővárosának lakossági és gazdasági kiemelkedése mögött álló történelmi okokat, Budapest és agglomerációja országos GDP-hez való gazdasági hozzájárulásának nagyságát, illetve a főváros régióhoz mért vízfejűségét elemezte.

A történelem tette vízfejűvé Budapestet

Egy ország településszerkezetének kialakulását sokféle tényező meghatározhatja, például az éghajlati és domborzati adottságok, azonban a magyar települések méretszerkezetét elsősorban a történelmi előzmények alakították. A török hódoltság után létrejöttek az Alföldre most is jellemző szórványtanyák, óriásfalvak és mezővárosok. Ezt követően a reformkor idejében a folyószabályozás volt a legmeghatározóbb tényező a településszerkezet átalakulásában, majd a dualizmus alatt Budapest létrejötte és kiemelkedése.

Ezt követően a magyar főváros Közép-Európában példa nélküli fejlődése ment végbe, itt koncentrálódott a kor ipari teljesítményének java, illetve a település pénzügyi, kereskedelmi, tudományos és kulturális központtá vált. Budapest népesség az 1869-es 270 ezerről 1910-re 880 ezerre emelkedett – így akkoriban Európa 8. legnagyobb városa volt – az egymilliós határt pedig 1930-ban lépte át. A dualizmus alatt a főváros körül kialakult az elővárosi gyűrű, amelynek lakossága 1910-ben elérte a 230 ezer főt.

Trianonnal aztán sok régió elszakadt az országtól, és az új határon belüli Szeged, Debrecen és Pécs mellé ipari központként csatlakozott Miskolc, Győr és Székesfehérvár. Budapesten 1910-ben az ország lakosságának közel 4,2 százaléka élt, 1920-ban pedig már 11,6 százaléka, így még jobban érvényesült az a probléma, hogy Budapestnek nincsen ellenpólusa. Budapest a mérete miatt a többi városhoz képest vonzóbb a befektetések és a munkaerő számára, így a legtöbb magyar város nem tudott kiszabadulni a középvárosi státusz csapdájából, és nem alakultak ki hazánkban a Nyugat-Európában jellemző, 250 ezer főnél népesebb nagyvárosok.

A második világháború és a rendszerváltás közötti időszakban a mezőgazdasági és ipari termelés központi irányítása befolyásolta a települések szerkezetét, a Rákosi- és Kádár-korszakban a parasztság nagy része városba költözött és ipari munkás lett. A magyar településhálózat fejlődésében 1950 jelentett újabb szakaszhatárt, amikor Budapesthez csatoltak 23 teljes települést (7 város, 16 nagyközség) és három település egy részét. Így a jelenleg is ismert Nagy-Budapest megszületésével tovább fokozódott az ország vízfejűsége. A második városegyesítést követően az akkor 22 kerületből álló főváros területe a korábbi 207 négyzetkilométernek a duplájára, 525 négyzetkilométerre nőtt. 

Mára a közel 1700 négyzetkilométeres agglomerációban mintegy 2,5 millió fő él, tehát az ország népességének több mint negyede. A főváros népessége az 1980-as években érte el csúcspontját, majd ezt követően a 2000-es évek második felének kivételével egyre fokozódott a természetes fogyás és a belföldi vándorlás következtében a lakosságszám csökkenése. A tavalyi népszámlálás idején Budapest lakóinak száma 1,682 millió fő volt, ami több mint ötvenezerrel kevesebb a 2011-es adathoz képest. Bár jelenleg is Budapestre érkezik a legtöbb befektetés és az elkövetkező évtizedekben is kétségtelen lesz a központi szerepe, a jelentőségében csökkenés fog mutatkozni. Az autópályák kiépülésével, a települések városiasodásával és a vidéki munkahelyi és gazdasági lehetőségek, illetve az infrastruktúra javulásával a főváros túlsúlya mérséklődni fog.

Európai szinten is az elsők között van Budapest

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány megvizsgálta a Közép-Európai országok (Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Románia és Szlovákia) fővárosi népességének teljes országos lakossághoz viszonyított arányát is, az agglomerációs területekkel együtt és anélkül, 2022-es adatok alapján. Eszerint hazánkban az ország lakosságának a 17,97 százaléka lakik Budapesten (agglomerációval együtt vizsgálva 31,29 százalék), amely a régióban a harmadik legmagasabb arány (agglomerációt is vizsgálva a második).

Az Európai Unió 27 tagállami fővárosának és agglomerációjának GDP-hez való hozzájárulási adataiból pedig kiderült, hogy néhány kivételtől eltekintve Európában a fővárosok lakosságának a legmagasabb az átlagos képzettségi szintje, így a hozzáadott értékük is. Ezért nem meglepő, hogy ezen területek gazdasági teljesítménye meghaladja a lakossági arányukat. A kiemelkedő gazdasági súlyt ráadásul tovább fokozza, hogy a legtöbb országban a legnagyobb város régiójában a legjobb az infrastruktúra, illetve a nemzetközi szállítási lehetőségek elérhetősége.

Hazánkban a fővárosban és agglomerációjában termelik meg az ország GDP-jének a 47,7 százalékát, ami Európában a negyedik legmagasabb arány. Írország fővárosának, Dublinnak a kiemelkedő helyezése annak köszönhető, hogy sok uniós piacon tevékenykedő vállalat adóminimalizáció érdekében az adóparadicsomnak számító szigetország fővárosában létesít központot.

Megfigyelhető továbbá a jelenség, hogy a balti államokban a fővárosok gazdasági súlya jellemzően domináns, a rangsorban Lettország, Észtország és Litvánia fővárosai rendre az első, második és kilencedik helyen állnak (69 százalék, 63 százalék és 43 százalék értékekkel). Az agglomeráció nélkül Budapest az ország teljesítményének a 38 százalékát adja, ami régiós szinten kiemelkedően magas, hiszen a nagyobb lakossági részesedéssel bíró Bécsben is csupán az osztrák GDP közel negyedét termelik. A magyar főváros területén 1,6 millió munkahely található, és napi szinten mintegy félmillióan ingáznak be, több mint 300 ezren személygépjárművel. Lakosságarányosan fővárosunkban a legmagasabb a vállalkozások száma, ezer főre vetítve Budapesten több mint 100 cég működik – áll az elemzésben.