A részvénypiac forgalma 35,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A kormány korábban teljesítette vállalását, már októberre egy számjegyűre csökkentette az inflációt - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken. Az áremelkedés megfékezése érdekében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium számos eszközt és intézkedést kidolgozott, így a kormány többek közt bevezette a kötelező akciózást és az online árfigyelő rendszert - hívták fel a figyelmet a közleményben.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján már októberben 9,9 százalékra csökkent az infláció mértéke, ráadásul a nyugdíjas fogyasztóiár index még kedvezőbb, 9,1 százalékos szintre süllyedt. "Ezzel tehát a kormány lebirkózta, és egy számjegyűre csökkentette az inflációt, idő előtt teljesítve korábbi vállalását" - állapította meg Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a közlemény szerint.
Nagy Márton hozzátette, hogy 2023 az infláció letörésének, 2024 pedig a növekedés helyreállításának az éve. Így az infláció csökkenésével párhuzamosan - amely év végére 6-7 százalékra csökkenhet, jövőre pedig 5-6 százalékot érhet el - a kormány egyre inkább a gazdasági növekedés helyreállítását szolgáló intézkedéseket helyezi előtérbe. Az idei 0 százalékos növekedést követően a kormány jövőre újra dinamikus pályára állítja a gazdasági növekedést, így az visszatérhet a korábbi években megszokott 4 százalékos, illetve afeletti növekedési ütemhez.
Címlapkép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







