Az eurót este hat órakor 379,65 forinton jegyezték a kora reggeli 380,97 forint után.
Bemondta Nagy Márton: év végéig megveszi az állam a repteret, az ár miatt "nem fogunk szégyenkezni"
Év végéig le akarja zárni a kormány a Budapest Airport adásvételét - mondta Nagy Márton. A miniszter hozzátette, az ár miatt "nem fogunk szégyenkezni". Arról is beszélt, ha jövőre összességében 10-12 százalékos béremelkedés lesz, az infláció az 5-6 százalékos sávba kerül.
Rengeteg kérdést kell tisztázni, de az év végéig le szeretnék zárni az adásvétel aláírását a Budapest Airport ügyében, "a következő hetekben felszáll a füst, és nem fogunk szégyenkezni az ár miatt" - jelentette ki Nagy Márton az InfoRádióban. A gazdaságfejlesztési miniszter szerint a tárgyalások jól haladnak, ugyanakkor ez jóval nagyobb pénzügyi tranzakció, mint a Vodafone felvásárlása volt.
Három feladat van még: le kell ütni a vételárat, azt, hogy milyen feltételekkel adják át és ki kell egyezni a repülőtér hitelezőivel is
- fogalmazott Nagy Márton, aki szerint a reptér üzemeltetését egy tapasztalt társbefektetőre fogják bízni, de a magyar állam lesz a többségi tulajdonos.
Arról is beszélt a műsorban, hogy ha jövőre összességében 10-12 százalékos béremelkedés lesz, az infláció az 5-6 százalékos sávba kerül, ha pedig egyszámjegyű lesz a bérkiáramlás, akkor a 4-5 százalékos sávban várható. Mint mondta, a a fogyasztás és a gazdaság növekedéséhez vissza kell térni a 4-5 százalékos reálbér-növekedéshez, de ezt a vállalatoknak is ki kell tudniuk termelni. Hozzátete, visszatért a magas nyomású gazdaság, amelyben a vállalatoknak muszáj a hatékonyságot növelniük, a költségeket pedig lefaragni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: Bruzák Noémi, MTI/MTVA
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







