0 °C Budapest
Cropped shot of womans hand washing an red apple with running water in the kitchen sink at home

Nagyon egészségtelen víz folyik a csapból ezen a hazai településen: súlyos szennyezés történt

2023. december 12. 20:10

Növényvédőszer mosódott Akasztón az ivóvízbe, ami miatt tegnap óta csak a lajtos kocsiból hozott vízből lehet főzni és inni, aminek a fejadagja napi 3 liter víz. Ez pedig semmire se elég az ottélők szerint.

Két lajtoskocsi méri a vizet a 3000 lelkes Bács-Kiskun megyei városban, Akasztón. Mindenki három liter vizet vehet magához innen, amiből a főzést és a folyadékbevitelt kellene a helyieknek fedezniük.

A vízért való sorban állás oka az, hogy nem lehet jelenleg inni az akasztói csapvízből, ugyanis tegnap derült ki, hogy bentazon peszticid maradványait mutatták ki az ivóvízben – számolt be az RTL.

Jelenleg nálunk Akasztón a csapvízből inni nem lehet. Ugyanis növényvédőszer bemosódása miatt a víz fertőzött

– nyilatkozta Suhajda Antal polgármester a Híradónak.

A fertőzött kutak körülbelül 2,5 kilométerre vannak a fertőzött kutak. Az egyik 80, míg a másik 40 méter mély, ezutóbbi lehet az, amelyikbe belekerülhetett a mérgező anyag.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Csak arra tudunk gondolni jelenleg, hogy az elmúlt hónapokban nagy mennyiségű csapadék hullott le és a mi talajunkon nincs meg az a vízzáró réteg, mint máshol, így a szer könnyen lemosódhatott az altalajba

– magyarázta a polgármester.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?