Az OpenAI GPU-alternatívák iránti keresése olyan cégekre összpontosított, amelyek nagy mennyiségű beágyazott memóriával (SRAM) rendelkező chipeket gyártanak.
Megszólalt a drasztikus minimálbér emelésről az NGM: itt a bejelentés, rengeteg dolgozó erre várt
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon egyeztetett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tagjaival, mindazon munkáltatói és munkaadói szervezetek képviselőivel, amelyek részt vesznek a minimálbér meghatározásában.
A találkozón a tárcavezető ismertette a kormány 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervét, amely hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság 2025-ben 3-6 százalék közötti növekedést érhessen el. A nemzetgazdasági miniszter ismertette: a kormányzat célja, hogy a gazdasági növekedés eredményeit a társadalom lehető legnagyobb részéhez eljuttassa, különös tekintettel a családokra, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozásokra. Ezzel összhangban az Akcióterv második pillére a jövedelmek vásárlóerejének növelését célozza. Ennek részeként a kormány arra törekszik, hogy hároméves bérmegállapodás jöjjön létre a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletek között, így a közeljövőben a minimálbér elérheti az 1.000 eurót, a bruttó átlagkereset pedig az 1 millió forintot.
Nagy Márton leszögezte ugyanakkor, hogy figyelembe véve a gazdaság és a vállalkozások teljesítőképességét, a gyors bérkonvergenciának a dinamikus gazdasági növekedésen és vállalati hatékonyság és termelékenység javuláson kell alapulnia. Hozzátette: 2025-ben a magyar gazdaság 3-4 százalékkal bővülhet, 2026-ban pedig áttérhetünk a 4-5 százalékos GDP növekedési sávba. A gazdaság fokozott bővülésének köszönhetően a költségvetés helyzete a következő években tovább fog javulni. Ez a folyamat megnyitja a lehetőségét annak, hogy a munkaadói adóterhek a következő években tovább csökkenjenek, ezáltal az adóék is alacsonyabb szintre csökkenhessen.
A miniszter ennek kapcsán külön hangsúlyozta, hogy a korábbi bérmegállapodásnak köszönhetően a munkaadók számára óriási előnyt jelentett a munkaadói járulékok 28,5 százalékról 13 százalékra csökkentése. Az egyeztetésen a tárcavezető meghallgatta az érdekképviseletek véleményét, észrevételeiket és meglátásait az Új Gazdaságpolitikai Akciótervvel, valamint a kormányzati célokkal kapcsolatosan. A felek megállapították, hogy a magas bérdinamikának és az alacsony szintre szorított inflációnak köszönhetően már egy éve nő a reálbér, a fizetések vásárlóereje. Ez nemcsak a családok szempontjából pozitív, hanem a kereslet élénkülése okán a gazdasági szereplők számára is előnyös.
Abban minden fél egyetértett, hogy az 1 000 eurós minimálbér elérhető célkitűzés. A munkaadói szervezetek ugyanakkor osztották azt a kormányzati álláspontot, hogy az átlagkereset 1 millió forintra növelésének feltétele a gazdaságban végbemenő magasabb növekedési ütem, valamint az infláció kiszámítható szinten tartása. Nagy Márton felhívta a figyelmet arra is, hogy a minimálbérrel kapcsolatosan rengeteg az ártó szándékú vagy tájékozatlan megnyilvánulás, amelyek félreértelmezik vagy félre akarják értelmezni a kormányzat céljait, a gazdasági folyamatokat.
A helyzet tisztázása érdekében a nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta a pontos fogalmak használatának fontosságát. Így a miniszter kiemelte, hogy a kormány a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletekkel egyetértésben a legkisebb bérkategória, vagyis a minimálbér tekintetében a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát tűzte ki elérendő célként . A rendszeres bruttó átlagkereset a bruttó átlagkereset és az úgynevezett nem rendszeres kereseti elemek (prémium, jutalom, 13. és további havi fizetés) különbsége. Összege tehát alacsonyabb, mint a bruttó átlagkereset. Annak érdekében, hogy a minimálbér a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát elérje, évi 8 százalékos átlagos bérnövekedés szükséges, amely 3 százalékos inflációval kalkulálva a kormány álláspontja szerint teljesíthető, az évi 4-5 százalékos reálbér-emelkedés pedig szintén reális célkitűzésnek minősül.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ami az 1 millió forintos átlagkeresetet illeti, azzal kapcsolatban leszögezte, hogy a bruttó átlagkereset az alapbér és az egyéb jogcímeken fizetett kereseti elemek (bérpótlék, kiegészítő fizetés, prémium, jutalom, 13. és további havi fizetés) összegét jelenti. Ez a legmagasabb statisztikai bérkategória tehát, ami egy munkavállaló havi javadalmazásakor realizálódik. Ez az összeg a jelenlegi 650 ezer forintról négy év alatt emelkedne 1 millió forintra. Nagy Márton végezetül ismét kiemelte, a béremelés nem valósulhat meg egészséges és fenntartható gazdasági folyamatok nélkül. Ezt szolgálja az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv harmadik pillére, amely a Demján Sándor Programon keresztül több száz milliárd forintos új kkv-támogatási programmal igyekszik elősegíteni a magyar kkv-szektor megerősödését, versenyképességének növekedését és e vállalkozások méretének megduplázódását.
Címlapkép forrása: MTI/Baranyi Ildikó
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







