A kormány péntektől megszünteti az üzemanyagárak hatósági szabályozását az autópályák és gyorsforgalmi utak menti töltőállomásokon, miközben más területeken fenntartja az árplafont
35 évre emeli a kormány a babaváró hitel korhatárát, az első babát 5 éven belül vállalni kell. Emellett már célegyenesben van a költségvetés is.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy a Költségvetési Tanács jelenleg is tárgyalja a kormány által a jövő évi büdzséhez benyújtott módosításokat. Kiemelte, hogy reményeik szerint még karácsony előtt, jövő pénteken elfogadja az Országgyűlés a 2025-ös költségvetést.
A miniszter hozzátette, hogy folytatódik a pedagógusok és a közszférában dolgozók fizetésemelése, illetve a bírók fizetése is "jelentősen több lesz". A fogalmazók Gulyás Gergely szavai szerint 82, a bírósági dolgozók pedig 100 százalékkal keresnek majd többet a jövő évtől. Kiderült az is, hogy a költségvetési hiány 2026-ig lemehet 3%-ra vagy az alá.
Gulyás Gergely bejelentette azt is, hogy 35 évre emelik a babaváró hitel korhatárát, miután több családszervezettel is egyeztettek. A babaváró lehetősége 35 éves korig azt jelenti, hogy 5 éven belül vállalni kell az első babát, amint ez eddig is így volt.
A Pénzcentrum ma reggel már beszámolt más szabályokról is, amik megváltoztak a babaváró kapcsán. Ezt itt lehet újra elolvasni:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Később a miniszter egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy nincs napirenden alapvető élelémiszerek áfájának csökkentésre. Arra a felvetésre, hogy szignifikánsan drágulna több élelmiszer is, azt mondta: ő nem lát ilyen trendet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az idei infláció kisebb lett az eredetileg becsültnél.
Gulyás Gergelynek azt a kérdést is feltették, hogy mire számít a kormány a márciusban felálló új jegybank vezetéstől, élén Varga Mihállyal. A miniszter erre úgy válaszolt, hogy a kormány "kiszámítható forintárfolyamot" szeretne az új elnökségtől. A benyújtott törvényjavaslatokból látszik, hogy a Pénzügyminisztérium beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba - ezzel Gulyás részéről először történt hivatalos kormányzati elismerés a beolvadásra. A Pénzügyminisztérium minden funkciója átkerül az NGM-be.
Fájdalmas pofont kaptak a vezető hazai részvények: egyetlen papír úszta csak meg a nemzetközi káoszt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 460,54 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel, 121 795,19 ponton zárt csütörtökön.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







