Magyar forint bankjegyek háttere. 500 HUF

Itt a jegybank döntése az alapkamatról: nincs meglepetés, ezt lépték meg

2025. január 28. 14:10

Változatlanul, 6,5%-on hagyta az irányadó kamatot a Magyar Nemzeti Bank. A lépés a várakozásoknak megfelelő, előzetesen a szakértők úgy gondolták, hogy sem az inflációs kilátások, sem a forintárfolyam helyzete, sem pedig a bizonytalan nemzetközi környezet nem teszi lehetővé, hogy a jegybank kamatot csökkentsen.

Az alapkamat október óta áll 6,5%-on, a kamatcsökkentési ciklus elsősorban a látványos gyengülésbe kezdő forintárfolyam miatt akadt el. Az ősz elején még 392 körül járt az euró kurzusa, az idén már 416 felett is járt. A gyenge forint nem csak a pénzügyi stabilitási kockázatok miatt fáj: decemberben már az inflációs adatban is jelentkezett a hatása az importcikkek drágulásán keresztül.

Virág Barnabás MNB-alelnök a múlt héten jelezte is, hogy az idei infláció a korábbi előrejelzési sáv tetejéhez lehet közelebb, ez pedig azt jelenti, hogy a tavalyi 3,7%-os pénzromlási ütemnél az idén magasabbat láthatunk, sőt, akár a jegybank 2-4%-os célsávjából is kiléphet. Ez pedig igen kellemetlen meglepetés lenne azok után, hogy tavaly még a szolgáltatók visszatekintő, durva túlárazásai is hajtották az árakat.

A piac úgy gondolja, hogy a kamatcsökkentések az év közepén indulhatnak meg újra, év végére 5,75-6,00%-ig süllyedhet az irányadó kamat. Ugyanakkor az elemzők azt is kiemelik, hogy a kiszámíthatatlan külső és belső gazdasági folyamatok miatt az sem elképzelhetetlen, hogy a pénzügyi piacok felől érkező nyomás egész évben nem teszi lehetővé a kamatkondíciók lazítását - teszi hozzá gyorselemzésében a Portfolio.

A jegybank az elmúlt két évben sokszor játszott azzal a lehetőséggel a kommunikációjában, hogy a piaci árazásnál magasabb kamatpályára tett utalást, így mutatva a fegyelmezettségét. Bizonyára most is ezt a megoldást választaná, ám a márciusban esedékes vezetőváltás óvatosabb előretekintő kommunikációt igényel.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58