Ez fordított helyzetet jelent a megszokotthoz képest, hiszen általában a postai kifizetések zajlanak később.
Itt a bejelentés Gulyás Gergelytől: kiterjesztik az árrésstopot, a háztartási termékekre is vonatkozni fog
Jön az árrésstop a háztartási termékekre is, és a költségvetésről is beszéltek a csütörtöki kormányinfón.
Másfél-két milliárd euróval kerülne többe máshonnan gázt beszerezni, ha leválnánk az orosz energiáról - ezzel kezdte a csütörtöki kormányinfót Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. Mint bejelentette, a kormány más európai ügyek mellett tegnap hosszasan tárgyalt erről a kérdésről is, és nem szeretnék megtenni ezt a lépést.
A kormány döntött arról is, hogy kiterjesztik az árrésstopot a háztartási termékekre is, mivel úgy látják, hogy hogy az élelmiszerek esetében ez az intézkedés meghozta a várt eredményt. Harminc háztartási termék kerül be ebbe a körbe, de azt a miniszter nem közölte, hogy pontosan melyek lesznek ezek.
30 termékkörre vonatkozik a háztartási termékek árrésstopja
A kormányinfóval egy időben a kormény Facebook-oldalán megjelent, hogy melyek lesznek a termékek, ezt itt találhatod meg:

Az árrés legfeljebb 15 százalékos lehet az üzletekben a háztartási termékek esetében
- jelentette be Gulyás Gergely. Később újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy szerinte 10 százalékos áresés jöhet ezekre a termékekre, de pontosan még nem lehet ezt tudni. Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy az élelmiszerekre vonatkozó árrésstop fenntartásáról még nem döntött a kormány.
A lehetséges termékekről korábban már írtunk, ezt itt olvashatod el:
Benyújtották a költségvetést
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kormány hivatalosan benyújtotta a 2026-os költségvetés tervezetét. Elmondta, hogy a forrásokat leginkább a magyar családok és a gazdaság megerősítésére kívánják fordítani. Ennek jegyében a családpolitikai célokra 4800 milliárd forintot irányoznak elő, a rezsivédelemre pedig több mint 800 milliárdot, vagyis ezek együtt 5600 milliárd forintot tesznek ki. A költségvetés tervezetét a napokban két makroelemzővel néztük át, ezt itt olvashatod el:
Mikor jön a nyugdíjasoknak a visszatérítés?
Gulyás Gergely a nyugdíjasoknak tervezett áfa-visszatérítéssel kapcsolatban közölte, hogy a kormány még nem hozott végleges döntést a támogatás technikai részleteiről. Ezért egyelőre nem tudott választ adni arra sem, hogy az érintettek milyen formában – például csippantással vagy élelmiszerutalványon keresztül – és milyen összegben számíthatnak visszatérítésre.
Hangsúlyozta, hogy a kormány célja egy egyszerűen működtethető rendszer kialakítása, amely figyelembe veszi az átlagos nyugdíjas fogyasztási szokásait és a költségvetési lehetőségeket. A döntés meghozatala előtt nyugdíjasszervezetekkel is egyeztetnek.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Gulyás arra kért minden érintettet, hogy a részletek bejelentéséig legyenek türelemmel, határidőt nem ígért, hogy meddig dönthet a kabinet.
Javul a száj-és körömfájás utáni helyzet
A száj- és körömfájás-járvánnyal kapcsolatban Gulyás közölte, hogy az elmúlt két hétben nem jelentkeztek új fertőzések, ami kedvező jel. A kártalanítási folyamat folyamatban van, a becslések szerint eddig mintegy 10 milliárd forintos kár keletkezett. Ha a fertőzés nem terjed tovább, néhány héten vagy egy-két hónapon belül újraindulhat az állattenyésztés.
Reptéri fejlesztések
Gulyás Gergely a ferihegyi repülőtér fejlesztéséről elmondta, hogy a részleges állami tulajdonszerzést követően nagy volumenű beruházások várhatók, köztük új terminálok építése és a reptér jobb közlekedési elérhetőségének megteremtése.
Hosszabb távon cél, hogy gyors és olcsó vasúti összeköttetés is létrejöjjön Budapest és a repülőtér között, de erről egyelőre még folynak a tárgyalások, konkrét bejelentés még nem történt
– mondta el a miniszter. Azt azonban nem tette hozzá a válaszhoz, hogy az ezzel kapcsolatos döntések mikorra várhatóak.
címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







