A SAFE programot létrehozó rendelet lehetőséget ad arra, hogy a tagállamok jogállamisági feltételekhez kössék a terv elfogadását.
Több mint kétszáz karton cigarettát találtak egy német rendszámú autóban elrejtve a pénzügyőrök Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság kedden az MTI-t.
A közlemény szerint a pénzügyőrök már a német rendszámú személyautó csomag- és utasterébe pakolt poggyászokban is nagyobb mennyiségű cigarettát találtak.
A gépjármű tüzetesebb átvizsgálása után a gépjármű hátsó lökhárítójánál, a rendszámtábla mögött kialakított rejtekhelyről újabb dobozok kerültek elő, ahogy a küszöbrészből, valamint a padló alól és a kalaptartóból is. Végül 2014 doboz, különböző márkájú cigarettát tartalmaztak a rejtekhelyek.
A több mint 42 ezer szál dohányt az autó bolgár sofőrje magáénak vallotta, akit a pénzügyőrök költségvetési csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt jelentettek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságán.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







