A K&H Bank nagyvállalati növekedési indexének 2025 negyedik negyedéves adatai szerint tovább mérséklődött az infláció negatív hatása a vállalatok működésére.
Így vérzett ki szép lassan Magyarország: óriási a vész, az akkugyárak sem menthetnek meg minket?
Noha Orbán Viktor továbbra is eltökélt a magyar gazdaság teljesítményének fellendülését illetően, korántsem biztos, hogy sikerül kitörnünk a hosszú évek óta tartó recesszióból. A Pénzcentrum által megkérdezett szakértők szerint ugyanis a hazai rendszer ezer sebből vérzik, így komoly fordulatra lenne szükség a fenntartható fejlődés érdekében.
Annak ellenére, hogy háború van és fenyeget bennünket sok minden, Orbán Viktor „körömszakadtáig” ragaszkodni fog ahhoz, hogy Magyarország elérje a céljait. A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy bár a békeköltségvetésének nevezték a 2025-öst annak elfogadásakor, egy rugalmas büdzsét terveztek. Szerinte a nehéz időkben, mint a mostani, nagy célokat kell kitűzni, és a 2026-os költségvetés pontosan ezt jelképezi.
Addig azonban el is kell jutni, és nagy kérdés, hogy a magyar gazdaság eddigi, valamint a 2025 második féléves teljesítménye illeszkedik-e majd a kormányfő által meghatározott célokhoz.
Ezektől a hatásoktól vérzett el a magyar gazdaság
Mielőtt a fenti kérdésre válaszolnánk, érdemes sorra vennünk, hogy milyen áron és akadályok mentén jutottunk el a magyar gazdaság jelenéhez. Hiszen ahogyan az a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által korábban közzétett GDP-adatsorból is látszik, hazánk a 2022-es IV. negyedév eleje óta komoly gondokkal küzd. S bár tavaly a II. negyedévben felcsillant a remény, hogy újra növekedésnek indulhat a gazdaság, ez utóbb csak délibábnak bizonyult.
A 2022-ben a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból való kilábalás eredményezte energiaár-robbanás Európa-szerte inflációt eredményezett, amelyet a februárban kitörő orosz-ukrán háború tovább tetézett. 2022 júliusa és 2023 augusztusa között az áremelkedés mértéke meghaladta a bérek emelkedését, így a fizetések reálértéke romlani kezdett. A megtakarításoknak is egy részét „felfaló” infláció következtében visszaesett a lakossági fogyasztás, amely a gazdasági teljesítmény csökkenését eredményezte
– közölte a Pénzcentrum megkeresésére Horváth Sebestyén. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője szerint aztán 17 hónapon keresztül a két számjegyű áremelkedés emléke megmaradt a fogyasztókban, így a lakossági bizalmi indexek nem javultak, 2023-2024-ben a háztartások fogyasztása nem emelkedett a várt mértékben.
A magyar gazdaság tehát sebességet váltott, az exportpiacok szűkültek, a beruházások visszaestek. Mindezt pedig csak tetézte, hogy 2023 decemberében egy alkotmánybírósági döntés miatt Németországban felfüggesztették az elektromos meghajtású gépjárművek vásárlását támogató állami programot, amelynek következtében jelentősen (40-50 százalékkal) visszaesett az elektromos autók forgalma.
S mivel Németország hazánk legjelentősebb kereskedelmi partnere (árukivitelünk közel negyede a legnagyobb gazdaságú európai országba irányul), a német kereslet csökkenése a magyar gazdasági teljesítményre is kihat
– jegyezte meg az elemző. Hozzátette, az árukivitelünk volumenének visszaeséséhez hozzájárult a kínai konkurensek megjelenése, az Oroszországgal szembeni szankciók és az újraválasztott Donald Trump kereskedelempolitikája által eredményezett általános bizonytalanság is.
A magyar gazdaságot hátráltatja továbbá, hogy immár negyedik éve a hazánknak az uniós szerződések alapján jogszerűen járó fejlesztési források közel 40 százaléka befagyasztva áll. „Az uniós források visszatartása nem a gazdaságban érezhető forráshiány mentén, hanem a piaci reakciókon keresztül hátrányos a magyar gazdaságra” – fűzte hozzá.
Nem csak kívül, az országhatáron belül is akadt baj bőven
Ám ezek csupán a külső hatások, problémák „házon belül” is akadnak bőven. Összességében erről beszélt a Pénzcentrumnak Bod Péter Ákos, korábbi jegybankelnök. „A 2010 utáni foglalkoztatás-növelő irányvételt a kezdetektől helyesnek gondoltam, még ma is. Az ahhoz eszközként rendelt újraiparosítást viszont akkor sem találtam jó gondolatnak” – kezdett bele a szakember. Hangsúlyozta, már korábban tudni lehetett, hogy nekünk nem több, hanem jobb iparra van szükségünk, mint ahogyan a sajnálatosan csökkenő népességünk mellett nem a több, hanem a jobb munkahely a jövő kulcsa. Ahhoz pedig több befektetés kellene az emberi tőkébe: az egészségünkbe, tudásunkba, nyelvi és digitális képességeinkbe.
Bod Péter Ákos emellett a Pénzcentrumnak arról is beszélt, hogy azt az elképzelést is hibának tartja, ha valaki az állami hatalom koncentrálásától várja a versenyképességet, modernizációt. A mai modern társadalmak ugyanis Észtországtól Írországig, Dániától Szlovéniáig alapvetően szolgáltatási karakterűek, különösen, ha természeti adottságokban nem bővelkednek.
Érthetetlen, hogy az aszálynak kitett magyar Alföldön vízigényes fém-és vegyipari termelésben, konkrétan akkumulátor-gyártásban akar valaki globális mértékben jegyzett ipari bajnokká válni. Energiaimportőr országban…
– fűzte hozzá Bod Péter Ákos.
Végül kitért az árakba, tarifákba, árrésbe, kamatokba való voluntarista kormányzati beleszólásra is, ami szerinte nem javít, hanem inkább ront a magyar fogyasztók sorsán. „Mivel gúzsba köti a versenyt, amely szavatolni tudná az árak féken tartását, a vevői igények kielégítését.” A folyamatos állami intervenció, a legkülönfélébb címeken fenntartott rendkívüli állapot aláássa a jogbiztonságot, anélkül viszont nincs modern társadalom és gazdaság, különösen európai viszonyok között.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Divat lett a túltervezés, a hibás becslés
És akkor most vissza cikkünk eredőjére, hogy a szakemberek hogyan látják, a magyar gazdaság a második félévben merre mozdulhat majd el. Ennek kapcsán, ami fontos: 2025-re 0,8 százalékos, 2026-ra pedig 1,7 százalékos GDP-növekedést jelzett előre az Egyensúly Intézet, a reálgazdaság gyenge teljesítménye miatt pedig szerintük a munkaerőpiac feszessége jelentős mértékben változik. Azaz a foglalkoztatottság évi 0,3-0,4 százalékos csökkenése mellett 2025-ben a munkanélküliség enyhe növekedésére számítanak.
Emlékszünk, hogy a kormány a 2025-ös állami költségvetést 3,4 százalékos gazdasági növekedési ütemre alapozta még tavaly év végén. Azt eleve komolytalannak gondoltam, a felével is kibékültem volna
– vélekedett a jegybank egykori elnöke.
Bod Péter Ákos hozzátette, miután kijött az első negyedév kiábrándító adata a maga zsugorodásával, a várható idei növekedési mértéket nemrég 2,5 százalékra vette vissza a gazdasági minisztérium. Csakhát az is sokkal több, mint amit a független elemző intézmények, a hitelminősítők és a nemzetközi szervezetek elemzői prognosztizálnak erre az évre. A második féléves adatokat ugyanakkor majd meglátjuk 6 hét múlva: csodák lehetnek, de ritkák a gazdasági folyamatok világában.
Ami a volt jegybankelnök szerint addig is fontos lenne, hogy az állam némi kiszámíthatóságot biztosítson az adózási és szabályozási ügyekben, a valuta értékállóságára fókuszáljon, valamint biztosítsa az állami szolgáltatások kielégítő színvonalát. „Kezdve azzal, hogy a vonatok rendben járnak, a postás kihozza a levelet, a kórházban ellátják a beteget, az iskolában van fizikatanár. Ezek csupa olyan dolgok, amelyeket a versenytárs nemzeteknél is elvár és általában meg is kap a társadalom és a gazdasági élet. És ha megkapja, akkor a versenyképesség alapjai már megvannak” – részletezte Bod Péter Ákos.
Szerinte viszont az, hogy a kormány kinéz magának 1-2 ígéretes kitörési pontot, és oda koncentrálja az adóforintjainkat, hogy ott valami nagyot alkosson – illúzió. Hiszen voltak ilyen kísérletek a magyar történelemben, ő maga nem is egyet látott, és sajnos azok következményeit is. „Minden értelmes gazdaságpolitika a helyzet őszinte és alapos megismerésével, a külső és belső feltételek tisztázásával kezdődik, önbecsapás és túlígérgetés nélkül. Ám Magyarországon különös szokás lett az utóbbi években a gazdasági növekedés rendszeres túltervezése, a várható infláció tudatos alulbecslése” – hívta fel a figyelmet. Végül felidézte, 2023-ra négy százalék éves növekedés volt beállítva, arra épült az állami költségvetés. Aztán lett belőle egy elég nagy mínusz. 2024-re is hasonló növekedési ütemet tervezett be a kormány – mindössze fél százalékkal nőtt a gazdasági teljesítmény.
Ilyen előzmények után találgatjuk most az idei év hátralévő felét, ami mókás
– mondta.
Amerika fókuszú gazdaságpolitika jöhet
Konkrétabb jövőképet fogalmazott meg a magyar gazdaságot illetően Horváth Sebestyén. Az Oeconomus elemzője szerint az amerikai kereskedelempolitika részleteinek körvonalazódása, az Európai Unió és az Egyesült Államok között megszülető megállapodás mérsékelheti a piaci bizonytalanságot. Továbbá hazánk és Amerika között formálódik egy külön bilaterális egyezmény, amelynek részletei egyelőre ismeretlenek.
Ám valószínűsíthetően része lesz a 2022-ben felmondott kettős adóztatási egyezmény újrakötése, a vízumkorlátozás kivezetése, a SpaceX és magyar vállalatok közötti űripari együttműködés kezdete, illetve a modulár atomreaktorok területén is együttműködés kezdődhet a két ország között
– fejtegette az elemző.
A kérdésre, hogy a jövőben szükség lesz-e esetleg egy gazdaságpolitikai fordulatra, elmondta, az elmúlt 15 év gazdaságpolitikájának számos olyan eredménye van, amely strukturálisan alakította át a magyar gazdaság szerkezetét. Ezek pedig lehetőséget adtak arra, hogy az elmúlt 5 év permanens válsághullámait hazánk nemzetközi stabil fundamentumokkal küzdje végig. „Azonban számos további gazdaságpolitikai szerkezeti probléma leküzdése még a jövő feladata. Ilyen például a demográfiai fordulat elérése, a gazdaságilag aktívak arányának további emelése” – mondta.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







